Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Audi természetesen tisztességes offenzívával érkezett meg a Genfi Autószalonra, mi több, az ingolstadtiak standján a széria modellek mellett látványos tanulmánymodellek is helyet kaptak. Ilyen a potens hibrid hajtáslánccal rendelkező Q8 Sport Concept is, amely a technológiai újdonságokat egy óriási SUV bőrébe bújva tálalja a közönségnek.

Határozott élek, letisztult összkép - galériaA Q8 ezzel másodjára bukkan fel a nemzetközi színtéren, hiszen korábban a Detroiti Autószalonon az első verzió már tiszteletét tette. A négykarikások pedig tovább dolgoztak a tekintélyt parancsoló tanulmányon, hogy az Genfben még nagyobb sikert arathasson. Az autó orrában nem kevesebb mint 476 lóerő és 700 Nm produkálására képes könnyű hibrid hajtáslánc bújik meg: a benzines részt a németek 3.0 V6 TFSI motorja képezi 443 lóerővel, míg a villanymotor 27 lovat dob be a közösbe. Mindez 4,7 szekundumos 0-100ra, valamint 275 km/h-s csúcstempóra teszi képessé az autót.

Már nem meglepő tény, hogy a tanulmány az autóipar egyik új vívmányának számító 48 Volt feszültségű alrendszereket használ. Az elektromotor egyébként egy kisebb, a csomagtér aljában elrejtett lítium-ion technológiájú akkumulátorból táplálkozik. Noha a 27 lóerő kevésnek hangzik, ahhoz elég, hogy dugóban araszoláskor tisztán villannyal működhessen a Q8 Sport, ahogy a parkolóban való manőverezéshez sem kell beröffennie a V6-osnak. A hatótávolság így 1200 km-re adódik, amiben persze nagy szerepe van a 85 literes benzintartálynak.

Könnyű hibrid, hatékony hajtáslánc - galériaA technika egyik trükkös részét az elektromos kompresszor jelenti, eltüntetve az ikerturbós V6 turbólyukát. A funkció már korábban, az SQ7 dízelmotorjában debütált, s úgy tűnik, a németek szeretnék minél több erőforrásra kiterjeszteni az ígéretes megoldást. A hathengeres motorhoz egyébként nyolcgangos automataváltó csatlakozik, amely aztán mind a négy kerék felé továbbítja a nyomatékot.

"Az Audi Q8 Sport tanulmány hajtáslánca nagy lépést tett meg az optimalizált hatékonyság és a fenntartható, nagyszériás gyártás felé. A könnyű hibrid technológia és a TFSI motor etalonná lép elő az elektromos mobilitás és a belsőégésű motorok ötvözését tekintve" - mondta Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának tagja.

Mindezek tükrében várható, hogy az itt bemutatott hajtáslánc a későbbiekben az A7, az A7 és az A8 palettáján is felbukkan, sőt, a Q7-nél is várhatóan elérhető lesz. Maga a Q8 várhatóan 2018-ban válik szériaéretté, tehát már nem is kell sokat várnunk a kész újdonság bemutatkozására.

Vérbeli, tágas luxus SUV - galériaA hajtáslánc mellett az utastérben felvonultatott megoldások is csúcstechnológiát képviselnek: a vezető előtt 12,3 hüvelyk képátlójú vetített kijelző veszi át a műszeregység szerepét, szinte végtelennek tűnő információ megjelenítésével. A Virtual Cockpit nevet viselő egység mellett head-up dislpay is szerepel a repertoárban, amely a vezető figyelmének elkalandozását hivatott megakadályozni.

Nem lehet nem észrevenni, hogy a tanulmányautó mekkora malomkerekeken gördül. Az Audi szakemberei szemrebbenés nélkül pakoltak fel 23 (!!!) colos könnyűfém felniket, illetve 305/35-ös gumiabroncsokat a Q8 Sportra, a kerámia féktárcsák 20 colos átmérőjén pedig mindezek tükrében már meg sem botránkozunk. A futómű öt magasságban állítható, ami összesen 90 milliméternyi utat jelent. Tehát nem kérdés, temérdek innovációval tömték meg a Q8 tanulmányt, ami a jövőre érkező széria verzió esetében sem lesz másképp.

Kommentek