2017. Szeptember 20., Szerda

Frissitve:09:26:28

Jön a Verdák 3. része - itt az előzetes

Nyomtatás

Bizonyára nem sokan vannak, akik ne látták volna a Verdák című filmeket, vagy legalább ne hallottak volna az elsősorban gyerekekhez szóló, de felnőtt fejjel is élvezhető és látványos Disney filmsorozatról, amelynek autós főszereplői nem csak a filmvásznakon, de rengeteg ajándéktárgyon is visszaköszönnek. Lényeg a lényeg, az eddigi kétrészes széria rövidesen egy újabb epizóddal bőrül, ugyanis jövő nyáron érkezik a mozikba a 3. felvonás.

Az első rész kétségtelenül zseniális volt, azonban a másodikra sokan panaszkodtak, nem hozta azt, amit vártak tőle a rajongók. A hírek szerint most újra ‘magukra találtak’ a rendezők és állítólag a harmadik epizód nagyot fog durrantani. Az első, rövidke előzetes máris hivatalossá vált, ami meglehetősen érdekes, de egyben eléggé szomorú, hiszen biztosan sok-sok kisgyerek fog majd pityeregni, amikor a film főszereplője, vagyis a 95-ös rajtszámú, vörös Villám McQueen versenyautó egy defekt következtében még viszonylag a film elején nagy sebességgel kicsúszik a pályárl és darabjaira törik. Annyit tudunk, hogy ettől a pillanattól kezdve minden meg fog változni.

Arra természetesen nem derül fény az előzetesből, hogy mi lesz a folytatás, azonban bízunk benne, hogy sikerül feldobni a film hátralévő részét és ezáltal megvigasztalni a gyermekeket, akiknek kedvenc főszereplőjük ilyen csúnyán pórul járt. Annyi bizonyos, hogy látványból és érzelmekből nem lesz hiány, a gyönyörűen megrajzolt 3D-s filmre nem sajnálták a készítők az időt, a pénzt és az energiát. A hazai megjelenés pontos időpontját egyelőre nem tudjuk, csupán azt, hogy Amerikában június közepén debütál a Verdák 3, de bízunk benne, hogy Magyarországon sem kell rá sokkal tovább várni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark