2017. Január 16., Hétfö

Frissitve:04:32:11

Az 500. LaFerrari a XXI. század legdrágább autója

Nyomtatás

Nem túlzás azt állítani, hogy csak a legkülönlegesebb autók érdemelhetik ki a méregdrága jelzőt, a legnagyobb összegért elkelt példányok listája pedig legendás. Az ugyancsak rekorder 250 GTO után ismét Ferrari érdemelheti ki a legdrágábbnak járó címet, hiszen a LaFerrari szériájának utolsó, félezredik darabkája mintegy 7 millió dollárt ért az új tulajdonosnak.

A jubileumi, utolsó példány ára ezzel ötször annyi, mint a modell eredeti vételára. Egyébként eredetileg mindösszesen 499 darab szuperautó készült a maranellói üzemben, ám az olaszországi földrengést követően a Ferrari úgy döntött, épít még egy utolsó példányt, amelyből aztán a károsultakat segíthetik. A befolyt összeg a tervek szerint a természeti katasztrófa okozta károk rekonstrukciójánál biztosan jól jön majd.

A sikeres aukción az 500. LaFerrari mintegy 7 millió dollárért kelt el, ami 2 milliárd forintnak felel meg – a 21. században ekkora összeget még nem adtak egyetlen négykerekűért sem. Hozzá kell tenni, hogy az eredetileg utolsónak szánt, 499. csúcsmodellért ’mindösszesen’ 1,8 millió dollárt tett az asztalra a tulajdonos.

A licitre egyébként a floridai Finali Mondiali részeként került sor – a prominens eseményen mutatkozott be a félezredik LaFerrari mellett a versenypályára szánt 488 Challenge, illetve az egyedi darabként aposztrofálható SP275 SW Competizione. A 7 milliós, végleges ajánlatot egy relatíve hosszúnak számító, 10 percet is meghaladó licitháború előzte meg. A váratlan LaFerrari magán viseli az olasz trikolórt, illetve a különlegesebbnél különlegesebb státuszát is plakett jelzi.

A 7 millió dollárért elkelt LaFerrari nem csupán a legdrágább, aukción megvásárolt olasz újautó, hanem a 21. század legdrágább adás-vétele is egyben. Az eseményen egyébként Kimi Raikkonen és Sebastian Vettel F1-es versenyoverálja és kesztyűje is kalapács alá került, amelyekből a befolyt összeg ugyanúgy jótékony célokat szolgál majd.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark