2017. Június 25., Vasárnap

Frissitve:11:02:08

Legfrissebb:

Csengőhangként letölthető az új V8-as Ford Mustang morajlása

Nyomtatás

A Ford nem sieti el a vadonatúj, pontosabban fogalmazva ráncfelvarrott Mustang pontos specifikációit, ehelyett csak szép lassan csepegteti a híreket és információkat a legendás sportautó kapcsán.

A Mustang három hónapja megmutatta ráncfelvarrott idomait, már a kabriót is láthattuk, sőt, számos technikai jellemzőjét is ismerjük az autónak (a részleteket korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatják el), azonban a pontos adatokkal és videókkal még adós maradt a Ford. Azt már tudjuk, hogy a régi 6-sebességes helyett egy vadonatúj 10-gangos automataváltót választhatnak majd opcionálisan a vásárlók a széria 6-fokozatú manuális egység helyett, továbbá az is biztos, hogy mind a 2,3 literes turbós 4-hengeres, mind pedig a kompressziónövelt, nagyobb maximális fordulatszámra képes 5-literes szívó V8-as (GT verzió) erősödik valamelyest, nem mintha a jelenlegi erőforrások gyengének bizonyulnának. Azonban utóbbi esetében elsősorban nem is az erő, hanem inkább a motorhang fontos, hisz a V8-as mesés orgánuma alapvetően meghatározza a vezetés élményét.

Ezt persze a gyáriak is pontosan tudják, így a ráncfelvarrott V8-as Mustang GT-k nem csak erősebbek, de mérgesebbek is lesznek: a 2 helyett immár négycsöves kipufogórendszer kapott egy kapcsolható szelepet, ami a radikális Track üzemmódban nyit, és igazán agresszív lesz az izomautó hangja. Ha nem hiszik, itt a bizonyíték: a Ford marketingcsapata kiadott egy gyári hangvideót az autóról, amit akár telefonunkra is letölthetünk csengőhangként, ide kattintva (a link a soundcloud.com weboldalra vezet át). A gyáriak szerint az új V8-as, automatás Mustang - persze Track üzemmódban, tehát mérgesebb hanggal - egészen 250 km/h-ig gyorsul fel, mégpedig szerintünk kicsit felgyorsítva... Érdemes meghallgatni, a felvétel kép nélkül is élményszámba megy, mi pedig már alig győzzük kivárni, hogy megérkezzenek az első tesztautók. Éljen a V8, éljen a Ford Mustang!




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark