2017. Január 16., Hétfö

Frissitve:04:32:11

Kemény kötésben – 20 éves a Panasonic kőkemény laptopja

Nyomtatás

Mi, autókedvelők nagyon is jól tudjuk, hogy attól, hogy valami sportosan néz ki, még koránt sem biztos, hogy az – ahhoz ugyanis elengedhetetlen a célirányosan elkészített belbecs is. Nincs ez másképp az informatikai eszközök világában sem. Így például nem elég, ha valami strapabírónak néz ki, belül is annak kell lennie. A Panasonic laptopjai pedig pont ilyenek - ezt pedig már 20 éve bizonyítják.

Rendszeres olvasóink már megszokhatták tőlünk, hogy időnként az autóktól elkalandozva más témákra is kitérünk. Ennek egyszerű oka van: emberek vagyunk. A négykerekűek iránti rajongás mellett még számos dolog belefér lelkünk bugyraiba (tesztelői szőrős szívünk mellé). Informatikáról eddig még nem esett sok szó nálunk, holott amikor épp nem autókat nyüstölünk terepen, átvitt értelemben éppen ezzel foglalkozunk: parancsokat viszünk be egy számítógépbe, hogy a világhálón megoszthassuk tapasztalatinkat.

De mi lenne, ha mindezt terepen kellene elvégeznünk? Valószínűleg meglehetősen hamar lenne értékes laptop roncsunk, ugyanis még a mi látszólag egyszerű munkakörünk is túl változatos körülményeket kínál a fogyasztói elektronikának. Van azonban egy olyan gyártó, aki kizárólag olyan laptopokat és tableteket készít, amelyek a legszélsőségesebb körülményekre születtek. A Panasonic laptopjai valószínűleg éppen úgy kibírnák a csomagtartóban ütődve gyorsulásmérésünket, mint az azt követő, olykor 1,2 G-s fékezést, hogy a kanyarokról ne is beszéljünk. Nappal is leolvasható kijelzőjük elbírna a faggyal, az esőcseppekkel, a gumifüsttel és hőséggel is, miközben kezünk is erősödne tőle.

1996 óta segítik a szélsőséges környezeti körülmények között dolgozó felhasználók, katonák, mérnökök, olajipari szakemberek munkáját a Panasonic strapabíró Toughbook és Toughpad mobil eszközei, melyeket a piac igen pozitívan értékel. A gyártó több notebookot és tabletet értékesített Európában ebben a kategóriában tavaly, mint versenytársai együttesen. A bevétel alapján 2015-ben 66 százalékos piaci részesedést ért el a strapabíró notebookok és hibridek szegmensében, és a strapabíró tabletek kategóriájában is 59 százalékos részesedést mondhat magáénak.

Napra pontosan 2016. szeptember 26-án ünnepelte huszadik évfordulóját a Panasonic Toughbook, de azok a fejlesztések és értékek, amelyek életre hívták, korábbra datálódnak. A Panasonic ugyanis közel harminc éve, 1987-től gyárt hordozható számítógépeket, és a vállalati ügyfelek visszajelzéseire figyelve már akkor felismerte, hogy a piacnak szüksége lenne kimondottan robusztusra tervezett, professzionális színvonalú, strapabíró mobil számítógépekre, amelyek fenntartási összköltsége – állóképességüknél fogva – szintén kedvező.

Alapos tervezést követően a Panasonic külön gyárat épített Japánban, Kobe városában, ahol különösen drága húsú marhák tenyésztése és felszolgálása mellett a strapabíró mobil eszközök is készülnek. A gyártás beindításához azonban az ügyfél-visszajelzések meghallgatásán túl szükség volt professzionális kutatásra és fejlesztésre is a megfelelő technológiák előállításához, amelyek nem hagyják cserben a „kemény” mobil felhasználókat, dolgozzanak azok bármilyen embert és gépet próbáló körülmények között is.

Mindennek eredményeként Toughbook termékcsaládjában a Panasonic olyan megoldások és technológiák sorát mutatta be elsőként a világon, amelyek azóta is mérvadóak a strapabíró mobil eszközök gyártásában. A Toughbook család őse, a CF-41 például a világ első, beépített CD-ROM-meghajtóját tartalmazó, és magnéziumötvözetből készült burkolatú notebookjaként debütált 1994-ben, és ez csak a kezdet volt.

A Toughbook és Toughpad eszközei számos, kínzásnak is beillő teszten mennek keresztül, hogy a gyakorlatban is bizonyítsák, szigorú specifikációiknak megfelelően teljesítenek, ellenállóak az ütéssel, a porral, a folyadékkal, a szélsőséges hőmérséklet-ingadozással és légköri nyomással, a rezgéssel szemben. Emellett a szakújságírók is világszerte nagy kreativitással vetik alá különböző próbáknak a termékcsaládba tartozó notebookokat és tableteket – előfordult már, hogy vízbe dobták őket, robbantottak mellettük vagy tankkal hajtottak át rajtuk. Mindennek eredményeként a Toughbook kivívta a „világ legkeményebb laptopjának” címét.

Minden ízükben strapabírásra tervezi a Panasonic Toughbook és Toughpad eszközeit” – mondta Orosz Péter, a Panasonic Computer Products Europe dél-kelet-európai partnermenedzsere. „Nem pusztán megerősített burkolatba bújtatott, lakossági eszközökről beszélünk, amilyenekkel a szállítók némelyike próbálkozik a piacon, és ez a legapróbb részletekben, mérnöki megoldásokban is tetten érhető. A CF-27 volt például az első notebook a világon, amelynek merevlemezét gél- és habréteg védte az ütések erejével szemben. Hasonló célt szolgál a Toughbook termékcsalád modelljeiben az alaplap és a különböző portok speciális felfüggesztése, hosszabbra hagyott kábelezése is, amely megóvja az alkatrészeket a töréstől.

Strapabírásuknál fogva a Toughbook és a Toughpad modellek életciklusa is hosszabb, mint a lakossági piacra szánt termékeké, ami kedvezően hat birtoklási összköltségükre. Az adatok alapján a más gyártók consumer laptopjainak átlagos éves meghibásodási aránya kb. 24%. A Toughbookok esetében ugyanez az adat mindössze 2,43%. A Panasonic eszközeit ennek köszönhetően világszerte szinte minden szektorban megtaláljuk a mobil munkaerő kezében, a szállítmányozástól és logisztikától kezdve a kereskedelmen, a közműszolgáltatásokon, a távközlésen és a gyártóiparon át a katasztrófa-elhárításig, a közrendfenntartásig, a mentőszolgálatig és a honvédelemig.

Több szektorban Magyarországon is nagy szervezeteket sorolhatunk ügyfélkörünkbe – közöttük a honvédséget, egy légitársaságot és egy távközlési céget –, és jelenleg is dolgozunk több ágazatban strapabíró eszközök bevezetésén, illetve a meglévő eszközpark frissítésén. A Panasonic az iparági átlag több, mint kétszeresét költi kutatás-fejlesztésre. Erre jó példa a világ egyik legnagyobb visszhangmentes kamrája, mely a kobei gyárban dolgozó mérnökök munkáját segíti a Toughbookok és Toughpadek antennáinak fejlesztésében. Ez nagyban hozzájárul a vezeték nélküli kapcsolatok megbízhatóságához gyenge hálózati jelek esetén is.

A szektorok képviselőivel a Panasonic olyan dedikált konferenciákon is találkozik, mint például az Aviation and Transportation Innovation Summit (ATIS) és az Automotive Innovation Summit (AIS), amelyek a tapasztalatcserén és az igények feltérképezésén túl a legfrissebb fejlesztések és alkalmazások bemutatására is alkalmat adnak. „A legújabb Toughpad FZ-F1 és FZ-N1 tabletjeit például, amelyek a strapabíró eszközök kategóriájában a legkönnyebbek a világon, a Panasonic hátoldali, döntött vonalkód-olvasóval látta el” - mondta Orosz Péter. „A tablet így egy kézben tartva is könnyen kezelhető, hatékonyabbá teszi a munkavégzést - mivel a kijelzőn is látható a beolvasni kívánt vonalkód, és megkíméli felhasználóját az ismétlődő mozdulatok terhétől.

Ráadásul nem csak notebook vagy tablet van a kínálatban. A Windows 10-es FZ-F1 és az Android alapú FZ-N1 szélsőséges igénybevételre tervezett, MIL-STD-810G szabvány szerint tanúsított, IP67 besorolású, felsőkategóriás mobiltelefonnak nevezhető, amely 1,8 méter magasságból leejtve sem sérül meg. A készülékek 2017 februárjában jelennek meg a hazai piacon.

A strapabíró készülékek elkötelezett használói az autógyártók is, akik a gyári szervizdiagnosztikát is gyakran a Panasonic gépeihez tervezik. Igaz, itt annyira nem extrémek a körülmények, mint mondjuk katonai bevetés során, viszont a különösen jó megbízhatóságnak köszönhetően a teljes használati költség alacsonyabb tud lenni, mint egy hagyományos notebook esetében, így annak ellenére, hogy a piac egyik legdrágább képviselői a japán gyártó termékei, hosszú távon a befektetés kifizetődő lesz, így valójában pénzt és időt (vagyis megint csak pénzt) lehet velük megtakarítani. Ahhoz képest pedig, hogy ennyire strapabíróak, tulajdonképpen nem is túl nehezek - kialakításuk egészen felhasználóbarát. A cégek számára ajánlott készülékek rögtönzött rövid nyúzópróbánkon jól teljesítettek, így kifejezetten ajánljuk őket hosszú távú beruházásra, különösen szélsőséges igénybevételhez.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark