Vidám videón a Honda Civic fejlődésének 45 éve

Nyomtatás

Szinte hihetetlen, de a Honda Civic bizony immár 45 éve velünk van, a japánok világszerte töretlen népszerűségnek örvendő kompakt modellje ugyanis 1973-ban debütált. A szép életpálya tiszteletére a Donut Media egy kedves, alig másfél perces angol nyelvű grafikus videóval kedveskedett a modellnek és rajongótáborának, amiben dióhéjban végigkísérhetjük a Civic óriási fejlődését. Alább Önök is megnézhetik a kisfilmet.

1973-ban nagyon mások voltak az autóipari sztenderdek: egy manapság már kisautónak is túl pici, csupán 50 lóerős 1,2 literes benzinmotorral hajtott háromajtós városi cirkálóval be lehetett szállni a kompakt szegmensbe, amit akkor még persze nem így hívtak. És szinte hihetetlen, de az első Civic mindössze 680 kilót nyomott a mérlegen. Időközben számos karosszériaváltozat debütált Civic néven illetve Civic alapokon, de a lényeg nem változott: mindvégig kategóriájának egyik leginkább meghatározó képviselője volt a japán modell.

És hol tartunk most, 2017-ben? A Civicet akár 320 lóerővel (Type-R) is megvásárolhatjuk, ám hiába lett több, mint hatszor erősebb az autó ősénél, tömege is több, mint a duplájára emelkedett: az új Type-R például bő 1,4 tonnás. Persze külső mérete sokkal-sokkal nagyobb, akár utas- és csomagtere, biztonságban pedig elképesztően sokat fejlődött. Hiába: 45 év nem múlik el nyomtalanul az autóiparban (sem)...




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark