2017. Augusztus 24., Csütörtök

Frissitve:03:00:23

Hatalmas rekord a Teslától – egy töltéssel több mint 1000 km

Nyomtatás

Azt hiszem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Tesla némileg megelőzte korát, és bár sok gyermekbetegségben szenved a fiatal márka, azt senki nem tudja elvenni tőlük, hogy ők be mertek vállalni olyat, amit mások nem. Az amerikai márka azóta is egy lépéssel a többiek előtt jár, legalábbis a hatótávot illetően, biztosan. Ezt bizonyítja legújabb rekordjuk is, ami egy Model S 100D-vel született – a méretes szedánnal több mint 1000 kilométert tettek meg egyetlen feltöltéssel.

Az elektromos csúcsdöntésekről mi is tudunk egyet s mást, így át tudjuk érezni, hogy mekkora tettet is hajtott végre az a néhány olasz úriember, akik pontosan 1078 kilométert tettek meg a Tesla Model S volánjánál. A csúcsdöntéshez persze kellett némi turpisság, de átalakításról természetesen szó sem volt. Az optimális sebesség mellett a klíma egy másodpercig sem volt működésben, és az autóra alacsony gördülési ellenállású gumikat szereltek fel – ezek azonban csak hétköznapi dolgok, sőt, az Autopilot rendszer is sokat volt működésben.

Az út így végül 29 órás volt, az átlagsebesség pedig valamivel 40 km/h alatti. A Model S 100D-nek egyébként a gyáriak által megadott hatótávolsága is közel 540 kilométer, amit ezek alapján valóban képes lehet teljesíteni normál körülmények között is – de még nem éppen akkumulátorkímélő üzemmódban is elmehet 400 kilométert, ami bizony már több mint használható. Ez is bizonyítja, hogy a probléma mostanra nem az akkumulátorok kapacitásával, hanem sokkal inkább a töltés sebességével lehet, hiszen a Tesla modelljét egy normál otthoni konnektorról több mint egy napig kéne töltenünk, bár az amerikai gyártó igyekszik folyamatosan terjeszteni gyorstöltő-hálózatát.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark