2017. Október 17., Kedd

Frissitve:04:38:01

Még bíznak benne: új hidrogénkutakat nyitott a Daimler

Nyomtatás

Mostanra gyakorlatilag biztosan kijelenthetjük, hogy az elektromos autózás jelenti a jövőt, abban azonban még lehetnek kétségek, hogy a villanymotorokat mi táplálja majd– a jelenlegi legnépszerűbb megoldás a hálózati töltés, de időről időre előkerül a hidrogénes hajtás is. Ezt bizonyítja, hogy a Mercedes-Benz anyacége, a Daimler igyekszik folyamatosan fejleszteni az üzemanyagcellás megoldásokhoz szükséges infrastruktúrát – ezúttal két újabb hidrogénkutat nyitottak Németországban.

A Daimler még 2015-ben fogott össze a Shell-lel és a Linde-vel, hogy 2023-ra 400 hidrogénkutat telepítsenek Németországba, amiből a következő évre már 100-at szeretnének üzembe helyezni – ezek között lesz a Sindelfingenben és Pforzheimben most megnyitott két állomás is. A németek igyekezete nem véletlen, hiszen rengeteg pénzt öltek a technológia fejlesztésébe, amit a már kész, és hamarosan megvásárolható GLC F-Cell is bizonyít – igaz, egy 50 kilométer megtételére elegendő lítium ion akkumulátort azért beszereltek ebbe is a németek, amit hálózatról tudnak majd tölteni a tulajdonosok.

A Daimler AG elektromos fejlesztésekért felelős vezetője, Jochen Hermann is megszólalt az ügyben: „a Mercedes-Benz GLC alapjaira épített új hidrogénhajtású modellünk hamarosan elstartol. Természetesen ahhoz, hogy ez egy valódi alternatíva legyen a vásárlók számára, szükség lesz egy szerteágazó hidrogénkút hálózatra is. A partnerünkkel, a H2 Mobility-vel közösen azon dolgozunk, hogy folyamatosan növeljük a hidrogénkutak számát. A károsanyag-kibocsátás nélküli, hosszú távú mobilitás hamarosan realitássá válik Németországban.”

A Daimler tehát igyekszik életben tartani a hidrogénes megoldások jövőjét, azonban a gyakorlat egyre inkább azt mutatja, hogy a hálózati töltés jelenti a jövőt, ami a gyorsan fejlődő, és egyre olcsóbbá váló akkumulátor- és töltéstechnológia is bizonyít. A vállalat vezére, Dieter Zetsche is szót ejtett erről, amikor elmondta, hogy ezek a megoldások egyre olcsóbbak lesznek, így hamarosan nem lesz kérdés, hogy melyik rendszerbe éri meg befektetnie a gyártóknak. Ettől függetlenül a Mercedesen rengeteg gyártó fejlesztegeti még a technológiát – a BMW például a hírek szerint egy ilyen hajtáslánccal mutatja majd be az X7 előfutárát. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy mit hoz majd a jövő.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark