Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A hét elején számoltunk be róla, hogy a MINI egy érdekességgel készül a New Yorki Autószalonra, ám akkor még csak a pár másodperces kisfilmben feltűnő, az elektromos modellek emblémájával ellátott klasszikus példány alapján próbáltunk meg rájönni, hogy mi is lehet majd az. Kissé talán túlgondoltuk a dolgot, ugyanis a MINI egyszerűen azt a négykerekűt leplezte le végül, ami feltűnt az ízelítőben, és ahogyan az embléma alapján is sejthettük, a klasszikus példány lemezei alá bizony elektromos hajtás került.

Az új logó árulkodó - galériaAz angolok tulajdonképpen szinte semmit nem árultak el a négykerekűről, de valójában erre nem is volt szükség, hiszen a jól ismert modell villanyos hajtáslánccal való felvértezésének sokkal inkább szimbolikus jelentősége van. A klasszikus Mini hálózatról tölthető változata a világ közkedvelt kisautójának legendás megjelenését és a jövő közlekedésének hajtáslánc-technológiáját egyesíti.

Az egyedülálló típussal a MINI egyértelmű állást foglal az innovatív, zéró emissziójú járműtechnológia térnyerésére irányuló nemzetközi törekvés mellett, miközben hamisítatlan stílusjegyekkel jelzi, hogy a brit prémiumgyártó által fémjelzett egyedi megoldások a jövőben is a márka meghatározó szimbólumai maradnak.

Furcsán mutat a veteránból kilógó töltő - galériaA különleges kiadás műszaki alapját egyébként a klasszikus Mini Cooper egyik utolsó, gondosan megőrzött példánya adta. A vörös karosszéria-fényezést fehér tető és karakteres motorháztető-csíkok egészítik ki, az eredeti emblémák és keréksapkák helyére pedig a már említett MINI Electric logók kerültek. A klasszikus Mini elektromos változata nem csupán megjelenésében, de menettulajdonságait tekintve is hű maradt a márkához, hiszen a villanymotor azonnali teljesítmény-leadása új dimenzióba emeli a legendás kisautóra oly jellemző, gokartos vezetési élményt, amely világszerte osztatlan népszerűséget szerzett a brit gyártó eredeti modelljének.

A MINI-nek egyébként nem ez az első ilyesfajta előrejelzése, hiszen korábban már megmutatták egy tanulmány képében, hogy mire számíthatunk majd az első teljesen elektromos modelljük esetében, ami egyébként hamarosan érkezik. Mindemellett már most is elérhető egy villanymotorral szerelt típus: igaz, egyelőre csak konnektoros hibridként, de a Cooper S E Countryman már most rendelkezésére áll azoknak a vásárlóknak, akiknek fontos a környezetvédelem.

Kommentek