
Rendszeres olvasóink számára a NanoFLOWCELL márkanév már nem ismeretlen. A liechtensteini központú gyártó szinte minden évben felvonul a Genfi Autószalonon, és egy elképesztően innovatív megoldással rukkoltak elő évekkel ezelőtt. Korábban már két modellt is bemutattak is, és bár azt ígérték, hogy hamarosan érkezik a sorozatgyártású verzió, azóta sem lehet kaphatóak az autók. A hamarosan kezdődő svájci seregszemlére azonban ismét készülnek egy újdonsággal, noha a Quant 48Volt is egyelőre csak prototípus.
A NanoFLOWCELL autóinak különlegessége egyértelműen az energiaforrásuk: az akkumulátorokat hatalmas tartályokra cserélték, amiket ellentétes töltésű folyékony elektrolitokkal töltenek meg. A rendszer bonyolult, de a lényeg, hogy ez a módszer minden eddiginél hatékonyabbnak bizonyul – legalábbis a gyáriak szerint –, ráadásul nem gyúlékony, nem mérgező, könnyen előállítható, gyorsan utántölthető és újrahasznosítható anyagról beszélünk. Már így is elég hihetetlenül hangzik mindez, hát, még ha azt is hozzátesszük, hogy 1 liternyi ilyen folyadék előállítása költsége nagyjából 30 forintba kerül.
Valószínűleg szemből is lesz majd hasonlóság - a képen a Quant F látható
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az autóikban több száz literes tartályokat találunk. Az egyik korábbi koncepció 350 liternyi folyadékból 1000 kilométert tudott megtenni, ami azonban még így is mindössze 1050 forint/100 kilométeres átlagot jelent, ami benzinre átváltra nagyjából 2,85 liternek felel meg. Persze, ha valaha sorozatgyártásban is elérhető lesz ilyen megoldás, akkor a piaci ár biztosan jóval magasabb lesz a 30 forintos előállítási költségnél, de még a duplájáért, sőt, a triplájáért is megérheti.
Mindezt pedig az is alátámasztja, hogy a Quant 48Volt 1000 kilométeres hatótávolsága mellé 760 lóerős összteljesítmény társul, mely 4 darab, a kerekeket külön hajtó, alacsony feszültségű elektromotorból származik. Az így összeálló összkerékhajtású rendszernek köszönhetően a négykerekű 2,4 másodperc alatt képes 100 km/h-ra katapultálni, és a végsebességnek is csak az elektronika szab határt 300 km/h-nál.
Hátulról egyértelmű a hasonlóság
Az újdonságról egyelőre csak egy kedvcsináló fotót osztottak meg a gyáriak, de már abból is látszik, hogy a korábbi koncepciók formáiból indultak ki a mérnökök, és igazán jövőbemutató vonásokkal áldották meg az autót. A NanoFLOWCELL a Quant 48Volt esetében is azt ígéri, hogy hamarosan sorozatgyártásba kerülhet, ugyanakkor pontos időpontot nem tűztek ki célul, így a korábbi koncepciókból kiindulva bizonyára még sokat kell várnunk arra, hogy valóban megvehessük majd a márka négykerekűit – az ugyanakkor biztató, hogy minden évben egy egészen méretes standdal vonulnak ki a Genfi Autószalonra, így nem hagyják feledésbe merülni magukat.
