Forma-1

Párszázas ajánlat: fillérekért vitte a Renault a Lotus F1-es csapatát

Nyomtatás

A Lotus kiszáll a Forma-1-ből, azonban mielőtt nagyon elkeserednénk, egy régi ismerőst köszönthetünk majd helyette újra a pályán, méghozzá a Renault képében. A francia gyártó persze beszállítóként eddig is jelen volt a sportágban, azonban nemrég úgy döntöttek, az eladósorba került Lotus felvásárlásával ismét gyári csapattal állnak rajthoz – ráadásul mindössze 1 fontért (428 Ft) jutottak hozzá a csőd szélére került istállóhoz.

Forma-1-es tanulmánnyal borzolja a kedélyeket a McLaren

Nyomtatás

Nem véletlenül tartják a Forma-1-et a motorsportok királykategóriájának, hiszen technológiai téren ezekben a versenyautókban találkozhatunk a legmodernebb megoldásokkal – legalábbis, ami az erőforrásokat illeti. Természetesen aerodinamika terén is élen járnak ezek a formaautók, még ha látványra nem is azt nyújtják, amit sokan elvárnának. A McLaren azonban készített nekünk egy tanulmányt, mely a jövő Forma-1-es autóit kívánja megmutatni nekünk.

Módosítás dátuma: 2015. december 03. csütörtök, 14:02

Az Aston Martin vinné sikerre a Red Bullt

Nyomtatás

A Red Bull Forma-1-es istállója majd’ 2 éve, azaz a turbómotorok bevezetése óta csak szenved a francia erőforrásokkal, a Renault hathengerese ugyanis gyengébb és megbízhatatlanabb a Mercedes vagy a Ferrari V6-osainál. Mindeközben a vörös bikák türelme egyre fogy, folyamatosan hangot adnak elégedetlenségüknek. a megoldást az Aston Martin hozhatja el.

Módosítás dátuma: 2015. július 07. kedd, 17:39

Csillagos szolgálók - íme, az F1 új biztonsági és orvosi autója

Nyomtatás

Habár az autóipar jelenleg a Genfi Autószalon lázában ég, azon kívül sem áll meg az élet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jövő héten kezdődő Formula 1-es szezon, melynek előkészületei már nagyban zajlanak. A Mercedes-Benz is felkészülten várja a kezdést: bemutatta a 2015-ös szezon biztonsági és orvosi autóját.

Módosítás dátuma: 2015. március 06. péntek, 17:10

A Volkswagen egyre közelebb a Forma 1-hez?

Nyomtatás

Már többször hallhattunk róla, hogy a világ legnagyobb autógyártói címére pályázó Volkswagen konszern bizony kacérkodik a gondolattal, hogy beszálljon a Formula 1-be. Ezek a pletykák most ismét felszínre kerültek, méghozzá azért, mert egyes források szerint a márka megvalósíthatósági tanulmányt készít a témában.

Módosítás dátuma: 2014. december 05. péntek, 10:40

Tíz jó tanács, ha kilátogat a Formula-1 hungaroringi futamára

Nyomtatás

Az nem kérdés, a száguldó cirkuszt élőben látni nagy élmény, csak az nem minden, hogy ebben a nagy élményben mekkora hányad az a sok kis negatívum, ami akkor éri a nézőt, ha nincs vele tisztában, hogy mi vár rá. Hogy ne vegyes szájízzel menjünk haza a hazai futamról, érdemes előre felkészülni a helyi körülményekre.

Módosítás dátuma: 2014. július 25. péntek, 13:21

2. oldal / 13