2018. Június 19., Kedd

Frissitve:03:37:41

Mi tartja sakkban a Forma-1-et?

Nyomtatás

Túl vagyunk az idény első versenyén, a vélemények megoszlanak, hogy helyes-e az irány. Jól érzékelteti az F1 képlékeny helyzetét, hogy ma már sokan olyan dolgoknak is örülnek, amire régen még háziasszonyok sem kapták fel a fejüket.

Hoppá, a halkabb, kissé vérszegény orgánumú erőforrásoknak „köszönhetően” hallatszik, hogy csikorog a blokkoló gumi! Jé, a kevésbé lineáris nyomatékgörbe és az aerodinamikai regulák miatt „váratlanul” érkező vonóerő-löket miatt kitörhet a versenygépek fara! De jó, a merőben új szabályrendszer hogy összekuszálta az erőviszonyokat, ezzel pedig sokkal nyíltabbá válhat a küzdelem - pedig csak időleges kiszámíthatatlanságot hoz. Kész szerencse, hogy még mindig működik a bölcselet, miszerint minden rosszban van valami jó. Nekem ettől függetlenül a modern fékezett habzású mosószerek jutnak eszembe első blikkre, ha párhuzamot kell vonni a mai F1-gyel.

Valahogy túl intelligens, túl sok benne a matek, a tudomány, a marketing, a pénz szava, a lehetetlen elvárás, emiatt pedig kicsit olyan nesze semmi fogd meg jól hangulat fogad a televízió előtt, és bár vastagon érzem benne a munkát, az emberi és műszaki képességeket, az akarást, mégis úgy tűnik, hogy ez az új idény sem mossa majd fehérebbre a ruhát.

Ki okolható emiatt? Nehéz a rajongásukkal, fogyasztói erejükkel végső ítéletet hozó és talán megvezethető nézők, vagy a sok esetben pénzükért kényszerpályát futó csapatok, szervezők és döntéshozók masszájában felelőst keresni, egyértelműen véleményt formálni, hisz minden pufogásomra ott van a cáfolhatatlan magyarázat, az ok-okozati összefüggések, melyeket el kell fogadnom.

Elítélhető például azért a sorozat, hogy a legendásan ordító sokhengeres szívómotoroktól eljutottunk a mostani aprócska, még komoly durrogásoktól, vagy lángcsóváktól is mentes turbós erőművekig? Nem, ha közben elvárjuk, hogy a száguldó cirkusz funkcionáljon guruló laboratóriumként is és a versenyautókban alkalmazott technikai újítások ne csak céltalan fejlesztések legyenek, hanem idővel az utcai autókban is megjelenjenek. Arról meg nem kell feltétlenül tudni, hogy a tűéles versenytechnika csak nagy jóindulattal fésülhető össze még a sportautókban debütáló high-tech megoldásokkal is, hiszen elvi szinten, rendszereket, megoldásokat, anyagokat tekintve azért működik a párhuzam. Kell is hogy működjön, mert a sportsiker a gyártónak csak akkor váltható „szimpla” dicsőségről hatékony reklámra, bevétel növekedésben realizálódó piaci előnyre, ha működik a visszaigazolás.

Aztán hibáztatható azért az F1, hogy a gépek fogyasztása ilyen fontos taktikai elem lett, és a hibrid rendszer hatékonysága futamgyőzelmekről dönt, ezzel pedig a régen áhítattal nézett zabolátlan száguldás kis túlzással kezd elmenni a matematikusok intellektuális átlagtartó túrakocsizása felé, ahol minden egyes padlógázt jól meg kell fontolnia - ma már nem is a versenyzőnek, hanem - az istálló stratégiáinak? Nem, mert az autóiparnak – és vele együtt a motorsportnak is – muszáj nyitnia a „jó ügy”, a környezettudatosság, a károsanyag-kibocsátás optimalizálása felé, ami manapság egyet jelent az ’unortodox’ hajtásláncok előretörésével. Ebben a környezetben pedig hogy venné ki az magát, ha a sportolók ott parádéznának a hagyományos benzinzabáló, „feleslegesen” erős, nyers és férfias játékszereikkel, miközben az egyszerű plebejust agyonadóztatják, megvetik, ha régi csühögőkkel változtatják helyüket? Nincs mese, az aerodinamika, az energiaspórolás, a kémia elgázolja az őszinte lóerőket.

Mondjuk, az előbbiekben van azért némi ellentmondás, ha a kisebb afrikai falvak évszázados villamosenergia-igényét meghaladó wattokat órák alatt elemésztő villanyfényes futamokra gondolunk - szoktak is néha ejnye-bejnyézni miatta a hullámokban öntudatukra ébredő környezetvédők. De mit lehet tenni, ha a bankók olyan helyeken teremnek manapság, ahol nem úgy jár a Nap, ahogy mi szeretnénk. Ilyenkor kénytelenek vagyunk lenyelni azt is, ha a helyieket alig érdekli az öreg kontinensen - minden újítás ellenére - máig népszerű Formula-1, és a lelátók annyira konganak az ürességtől, ami még tévéből nézve is arcon csapja a hangulatot.

Ne legyünk igazságtalanok, megint ott lihegnek az ok-okozati összefüggések, hisz míg nálunk hagyománya van a száguldó cirkusznak, addig a sorozattal csak most ismerkedő népeknél először meg kell szerettetni a sportágat, hogy kilátogassanak a futamokra. Ahhoz pedig élményautózásra lenne szükség, ami - lássuk be - nem fér össze a mai modern, abszolút eredményorientált sporttal, ahol századok, ezredek döntenek. Bizony, az élvezetet nagyon alá tudja ásni a pénzvilág, és a motorsportok királyának tartott világszériának óriási mennyiségű pénzre van szüksége, hogy életképes maradjon (a köré társuló celebvi lággal és nagyvállalatokkal együtt), ezért kell annyit trükközni a versenyzőknek, csapatoknak, rendezőknek, szabályalkotóknak.

Hol van az összefüggés? Ott, hogy egy szép előzés, egy bevállalós kanyarvétel, egy kard ki kard küzdelem megáll a pályák kapuin belül és nem lehet felrakni az autókereskedések plakátjaira, vagy egy beszállító irodájának a falára, magyarul nincs elég reklámértéke. Igazi ereje manapság csak a győzelmeknek, a pontoknak, a bajnoki címeknek, egyszóval a statisztikákban is jól mutató, a katalógusokba is könnyen becsempészhető „időtálló” eredményeknek van. Az idő pedig nagy úr - pontos versenyzést, a végletekig élesített, ennek ellenére megbízható technikát és agyonszabályozott versenykörülményeket kíván, mert a fejlesztők és a stratégák fifikás ötleteikkel mindig „belerondítanak” a dolgokba és bárhogy próbálják kordában tartani őket, mégis egyre gyorsabb, jobb autókat, trükkösebb versenytaktikákat szülnek.

Nehéz kimondani, és értelmetlenségnek is tűnhet, mégis mindinkább kezd körvonalazódni, hogy korunk túl magas szintű, túl igényes technikája, logikája szintén gáncsokat visz a sorozatba, amivel csak a férfias, egyenes küzdelem rovására tud - helyesebben próbál - lépést tartani a versenyeket kordában tartó, egyre szürreálisabb megoldásokat kikényszerítő szabályrendszer. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a játékban mind a mai napig a legesendőbb humánumot képviselő pilóták egyénisége is sokkal jobban beszűkül, amit jól mutat, hányan próbálnak a pályán kívüli megnyilvánulásaikkal, sokakban visszatetszést kiváltó nyilatkozataikkal, sztárallűrjeikkel kitűnni a többiek közül. Azt, hogy mennyire speciális versenyzői szokásokat igényel az F1, jól mutatja milyen nehéz az átjárás akár olyan rokon sportágba, mint például a rali – a sokat eső-kelő Kubica és Raikönnen tudna róla mesélni.

Többen hangoztatják, hogy régen sokkal nagyobb rangot, vagy tétet adott a küzdelemnek a veszély, mely nem tolerálta a vezetési hibákat, a rossz döntéseket, és ha modern formában is, de jutott azért anno a csomagba némi a hagyományos gladiátor jellegből. Manapság a hatalmas bukóterek, a végletekig tökéletesesített biztonsági újítások és az eredményeik, hogy ripityára törött autókból, óriási sebességeknél történő baleseteknél is sértetlenül szállnak ki a pilóták a roncsokból azt az illúziót hozzák, mintha az első számú formulaautózás már nem is lenne veszélyes. Pedig a valóságban a pilóták vastagon vásárra viszik a huzatjukat mind a mai napig, ráadásul a biztonsági fejlesztésekből, valamint a sorozat köré épülő magas szintű orvoslás, mentés újításaiból nem csak a többi autósportos széria profitál, de fontos eredményeket hoz a közúti közlekedésben is.

Ezek a szükséges rosszak szülik talán a legnagyobb ellentmondásokat az F1-ben, hisz a rajongóknak, a versenyeket követő nézőközönségnek az eredmény, a technikai háttér, a logikai harcok bármennyire is furcsán hangzik csak másodlagosak az élmény, a hangulat, az illúzió után. Aki élvezni szeretné a futamokat, annak maximum nagyságrendileg fontos, hogy mekkora a versenyautók végsebessége, ha szemre sebesen hasítanak, annyi bőven elég. Arról is csak olvasni érdemes, hogy lovagolja meg saját kipufogógázát a gép, vagy használja ki legjobban a gumiját a csapat, illetve hogy melyik pilóta hányadik győzelmét érte el.

Azt pedig a legnagyobb empátiát előkeresve is csak jókorákat nyelve tudja megemészteni a néző, ha esőben el sem rajtolnak a pilóták, vagy az autókat úgy építik, hogy üzemképtelennél válnak egy kis kakaskodástól. A közönség szimplán ámulni kíván az autók megjelenésén, a gyönyörű motorhangokon, izgulni az akciókon, szorítani a látványosan autózó pilótákért, hogy épségben megússzák a szituációt, egyszóval a sportérték érdekli őket és nem a sokat magyarázható, néha álságos igényesség mögé bújtatott körítés.

Hogy merre lehet az előre? Nehéz állást foglalni, mert minden, ami emberléptékűvé, kevéssé szofisztikálttá, egyszóval versennyé tenné a sorozatot, ami több rizikóvállalásra kényszerítené a pilótákat és a csapatokat, szerethetőbben tálalná a technikát, visszafogná a költségeket, az szembe menne a jelenlegi lobbik és a jól beidegződött fejlődési kényszer elvárásaival.




Share/Save/Bookmark