2017. Június 25., Vasárnap

Frissitve:11:02:08

Legfrissebb:

A kétforintos csavar hibája – visszahívási kampánytapasztalatok

Nyomtatás

Nemrégiben a szervizben arról érdeklődött valaki, hogy mi a teendő, ha egy visszahívási kampányról szóló tájékozató levelet kapott. Az illető nem járt a márkaszervizbe, mert az ilyen kampányokról a szokásos karbantartás során haladéktalanul tájékoztatják az ügyfeleket – mondta Schuck Béla, a Gablini M3 szervizvezetője.

A márkaszervizben ugyanis a munkafelvétel úgy kezdődik, hogy a munkafelvevő lefotózza az autót, valamint a kilométerórát (ami az első védvonal egy nepper későbbi órapörgetése ellen), és a táblagépébe beírja az alvázszámot. Ez alapján a tablet azonnal jelzi, hogy erre a járműre van-e éppen visszahívási kampány, ami a gyártók afféle térítésmentes szolgáltatása a közlekedés biztonságának javítása, illetve a négykerekű minőségének fejlesztése érdekében.

Vannak komoly esetek, mint például a légzsák balesetvédelmi ellenőrzése. Némelyik régebbi modell légzsákjában ellenőrizni kellett egy bizonyos alkatrészt, és ha az nem volt megfelelő, ki kellett cserélni a légzsák indítópatronját.

A kampányok többsége azonban nem érinti a közlekedésbiztonságot, hiszen gyakran csak olyan apróságról van szó, hogy például mi a teendő, ha zörög a kárpit. Kis változtatás, de nagy megkönnyebbülés az ügyfél részéről. A gyárak a szervizek visszajelzései alapján sokszor végeznek különféle módosításokat, amiket aztán a márkaszervizek automatikusan elvégeznek. Másrészt azért kényszerülnek ilyen akciókra az autógyárak, mert sok-sok mindent – a légzsákot, felnit, fékrendszert, elektronikát – beszállítóktól kapják, és ha egy neves alkatrészgyártó nem nagy ipari múlttal rendelkező országba helyezi ki gyártást, akkor előfordulhatnak hibás szériák.

A Peugeot például néhány éve észrevette, hogy az ABS szivattyújának műanyag dobozát olyan csavarral fogatták föl, aminek a horganyzása nem volt megfelelő. Egy ponton rozsdásodni kezdett, a rozsda viszont megnövelte a csavar átmérőjét, így elrepeszthette az ABS-szivattyú műanyag házát. Emiatt beszivároghatott a nedvesség és akár rövidzárlat keletkezhetett egy kétforintos csavar miatt. Ez a kampány évekig tartott, amíg az összes érintett modell megfelelő csavarját kicseréltük – mesélte Schuck Béla.

Az efféle gyári kampányok révén nő az autós komfortérzete, de ilyen apróságról nem küldenek ki levelet a tulajdonosnak, így ha független műhelybe jár, nem is tudja, miről mondott le: kényelmi vagy akár biztonsági berendezés cseréjéről.

Olykor talán még feleslegesnek is tűnhet, hogy a gyártók mekkora összegeket fordítanak a minőség utólagos biztosítására. Volt egy óriási kampány, amely során akkor is ki kellett cserélni az összes Nissan Navara könnyűfém felnijét, ha nem volt hibás, mert egyszer egy megterhelt Navara küllője megrepedt. A szervizben végigvizsgálták a felniket, és amelyiknél gyanús jel mutatkozott, azonnal cserélték, a hibátlanokat pedig várólistára tették. De a gyár abból indult ki, hogy biztos, ami biztos. És noha a felnit nem a Nissan gyártja, a vevői biztonsága érdekében végigcsinálta ezt a kampányt.

Máskor felettébb vicces hibák miatt is akadnak visszahívások – amelyek persze a mosolygáson túl fontos veszélyt hárítanak el. Bár a magyar piacot szerencsére nem érinti, 2011-ben talán a legfurcsább visszahívási akció érkezett a Citroën háza tájáról, amiről valaha is hallottunk. A márka 20,000 brit, azaz jobbkormányos C3 Picassót hívott vissza, mivel – kapaszkodjanak meg – a féket az anyósülésen helyet foglaló utas is képes volt üzemeltetni. A járművezetési oktatásokon felettébb hasznos lehetőség a kormány áthelyezése okán kínálkozik, az utas oldalán elvezetett fékcsövet ugyanis csak egy vékony takaróréteg fedi, amelyre ha erősebb rálépünk, az autó fékezni fog. A megoldás itt is egyszerű volt: egy merev műanyag szigetelést kapott a fékcső.

Ha tehát levelet kapunk egy visszahívásról, ne ijedjünk meg: ez szinte minden esetben jobbá teszi autónkat. Csak annyi a dolgunk, hogy felvesszük a kapcsolatot a márkaszervizzel, ahol minden indokolt esetben teljesen ingyenes elvégzik a cserét/javítást.




Share/Save/Bookmark