2017. Január 23., Hétfö

Frissitve:09:55:03

Garázs

Szilárd alapok: a moduláris platform és ami felette van

Nyomtatás

Az autótervezés minden kétséget kizáróan legfontosabb eleme a padlólemez, vagy más néven platform, amely alapjaiban határozza meg egy gyártó modellpalettájának felépítését, s túlzás nélkül elmondható, hogy gyakorlatilag mindenre kihatással van. Manapság már trend, hogy a konstruktőrök globális, moduláris alapokkal igyekeznek minél több modellt fejleszteni és gyártani, miközben a tervezési folyamat egyszerűsödik, a költségek pedig csökkennek.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:46

Érintés nélkül – hekkerek veszik át az uralmat az autók felett

Nyomtatás

Minden kétséget kizáróan borzasztó érzés, amikor szeretett és értékes autónkat nem találjuk azon a helyen, ahol hagytuk, s szomorúan kell konstatálnunk a lopás tényét, miközben a rendőrség hívószámát tárcsázzuk. Noha évekkel ezelőtt a rablóknak még a mechanikával kellett megküzdeniük, ma már a szoftverek és hekkerek állnak a lopások középpontjában – az elektronikus fedélzeti rendszerek robbanásszerű fejlődését követően akár érintés nélkül is eltulajdoníthatóak a legújabb modellek.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:46

Nagyobb kényelem, jelentős spórolás: a start-stop rendszerek lelkivilága

Nyomtatás

Noha a károsanyag-kibocsátás lassan elcsépelt témának tűnik, mégis szinte minden autós témájú beszélgetésben felvetődik egy-egy kérdés a fogyasztást és a kipufogón át távozó gázok bizonyos összetevőinek mérséklését elősegítő módszerekkel, berendezésekkel kapcsolatban. Az egyik ilyen – sokak által vitatott – lehetőség a start/stop rendszer használata.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:47

AdBlue: a kipufogógáz utókezelés újabb fejezete

Nyomtatás

Downsizing: növekvő teljesítmény és csökkenő étvágy mellett debütálnak az egyre kisebb lökettérfogatú motorok, legyen szó akár benzines, akár dízellel hajtott erőforrásokról. A fogyasztással összefüggő, ugyancsak kiváltképp fontos szempont a károsanyag-kibocsátás alacsony szinten tartása, amelyet természetesen a hatóság szabályoz, időről időre csökkentve a megengedett értékeket. Mindez legjobban a dízelmotorokat érinti, esetükben ugyanis a mérnökök legtalálékonyabb megoldásaira van szükség.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:47

A tekerés művészete: a szervokormányok lélektana

Nyomtatás

A kormány olyan alkatrész, mint a fék vagy a kerék, azaz egyidős magával a gazdatesttel, az autóval. Nem bonyolult szerkezet - gondolhatnánk -, hiszen mindösszesen egyetlen egy feladata van: tekerjük a volánt és ennek hatására elfordítja a kereket. Azonban ma már hihetetlenül komplex feladat hárul a kormányművekre, legyen szó a változó rásegítésről vagy épp az automata parkolásról. A ThyssenKruppnál jártunk.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:47

Fokozott hatásfok: az Atkinson- és a Miller-ciklusú motorok

Nyomtatás

Az autógyártók fejlesztésének középpontjába az utóbbi években minden kétséget kizáróan a motorok kerültek. Noha fontos a karosszéria, a futómű és persze az utastér is, valamint a formaterv sem elhanyagolandó rész, mégis, a fogyasztás csökkentése körüli felhajtás, az NEDC fogyasztásmérés minél kisebb értékkel való abszolválása az erőforrások hihetetlen fejlődését hozta magával.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

Édestestvérek: a legszorosabb kötelékek az autóiparban

Nyomtatás

Noha minden gyártó szeretne a legtöbb hadszíntéren versenyzőt prezentálni, egyszerűen lehetetlen szinte minden területre egyidőben fókuszálni, ráadásul az anyagiak terén is rettentő költségeket emésztene fel a teljes spektrumot lefedő offenzíva - főleg a rövidülő modellciklusokkal. Épp ezért egyre elterjedtebb szokás az autóiparban, hogy a gyártók együttműködés keretein belül testvérmodellekkel oldják meg a feladatot.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

Létminimum – turbómotorok 1 liter alatt

Nyomtatás

Kólára szomjazom. Ritkán iszom ilyen cukros löttyöt, de néhanapján megkívánom a klasszikus ízt. A polcok között sétálva a bőség zavara omlik rám: választhatom a 0,33-as gyerekméretet, aztán ott van az ideális fél literes palack, de a kiszáradt toroknak tán az egyliteres kiszerelés sem árt, ha pedig mással is megosztanám, akkor a 1,5-2 literes bombát kell a bevásárlókosárba emelnem. A kérdés adott: mire lesz elég a legkisebb?

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

A forróság is átkos – tippek a nyári közlekedéshez

Nyomtatás

Közlekedni mikor a legjobb? Természetesen a tavaszi és az őszi időszak a legkényelmesebb, amikor nem kell felfagyott úttesttől, sem tikkasztó hőségtől tartanunk. Persze a legtöbb felkészülést a tél kívánja meg, de nyáron legalább akkora figyelmet kell fenntartanunk, mint a leghidegebb évszakban.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

Klíma nélkül nincsen nyár - ne maradjon el a tisztítás és karbantartás

Nyomtatás

Ahogy a gépjárműpark frissül, egyre kevesebb olyan példány fut az utakon, amelybe gyárilag – vagy esetlegesen utólagosan – nem szereltek légkondicionáló berendezést. Noha a klíma mindennapjaink részévé vált, a fontos karbantartásokat mégis sokan mulasztják el. Jön a nyár, nem szabad elszalasztani a klímás autók felkészítését.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

Alu vagy acél? Kicsi vagy nagy? – minden a jó felniválasztásról

Nyomtatás

A felnik minden kétséget kizáróan az autó díszei, évekkel fiatalíthatják vagy épp viseltességük, stílusidegen mivoltuk miatt ronthatják egy adott jármű belépőjét. Noha javarészt a küllem kapcsán kerül szóba a keréktárcsa, a helyzet ennél jóval árnyaltabb, hiszen a felni fontos szerepe tölt be, mint a futómű egyik meghatározó eleme.

Módosítás dátuma: 2016. december 08. csütörtök, 07:48

2. oldal / 3