A VW féltékeny a Škoda eredményeire – helyretennék a cseheket

Nyomtatás

Az óriáskonszernek megjelenésével szépen lassan az autóipar szótárába is beférkőzött a kannibalizmus kifejezés, ami arra utal, hogy az több gyártóból álló csoportokban az egyik márka a másik elől vesz el vásárlókat – noha egy cégen belül is beszélhetünk hasonlóról, ha vannak hasonló közönséget megszólító modellek. A Volkswagen konszernen (röviden VAG) belül is vannak „problémák” ezek a téren, ugyanis a Škoda egyre szebb számokat produkál, ami bizony féltékenységet keltett a Volkswagen vezetőségében.

A helyzet viszonylag egyszerű: a Škoda műszakilag ugyanazt nyújtja amit a Volkswagen, ám modelljei általában nagyobbak, olcsóbbak, és olykor praktikusabbak is, mint az anyacég autói, amelyeknek így egyetlen előnye tulajdonképpen a valamivel jobb minőség és a presztízs. A Škoda azonban mostanra bőven túllépett korábbi árnyékán, a megítélése sokat javult, a vásárlók pedig felismerték, hogy a csehek modelljeivel sok szempontból jobban járhatnak. A Volkswagen ugyan még mindig jóval több autót ad el, de ennek ellenére a Škoda mégis többet hoz a konyhára – ezalatt pedig a tiszta nyereséget értjük.

A Volkswagennek pedig kezd kissé terhes lenni ez a helyzet, a csehek modelljei ugyanis szépen lassan az anyamárka típusainak nyakára nőnek. Elég csak az Octaviára vagy a Superbre gondolni, melyek olcsóbbak és nagyobbak a Golfnál és a Passatnál – ennél persze bonyolultabb a helyzet, hiszen nem csak anyagminőségben, de legtöbbször komfortban és extrák terén is többet tudnak nyújtani a Volkswagenek, ugyanakkor a vásárlók jó részénél ezek másodlagosak, az ár/érték arány pedig így is a Škoda felé billentheti a mérleg nyelvét.

Elsőre kissé furcsának tűnhet a helyzet, hiszen a Škoda is a Volkswagennek termeli a pénzt, vagy legalábbis ezt gondolhatnánk. A valóság azonban az, hogy bár van egy központi hatalom, a különböző márkák vezetése teljesen elkülönül egymástól, a Volkswagen főnökségének pedig nem tetszik, hogy a Škoda a „fejükre nő”, és a névadó márkának bizony elég nagy a hatalma. A tervük pedig az, hogy a jövőben jobban megsarcolják majd a Škodát a különböző műszaki alapok használatáért, mint például az MQB padlólemez. A másik elképzelés, hogy a csehek némelyik modelljének gyártását átköltöztetik a Volkswagen üzemeibe, amiért szintén szép pénzt legombolhatnak majd.

Mindez persze csak papírforma, de úgy látszik a Volkswagen még csírájában szeretné elfojtani a csehek felülkerekedését, és megmutatni, hogy ki a főnök a „mainstream”, azaz nem prémium gyártók között a konszernen belül – a Seat egyelőre csak kapkodja a levegőt. Hiába tehát a közös tulajdon és érdek, úgy látszik egy konszernen belül is megvan a hierarchia, amihez még akkor is ragaszkodnak, ha ez valamelyest belerondít az üzletbe.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark