Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A magyar piac bizony jól teljesít, legalábbis ami a hibrid és tisztán elektromos négykerekűek arányát illeti az összes eladáshoz képest. Nem az eladási számokat kell tehát böngészni, hanem sokkal inkább az arányokat, ugyanis Magyarországon az első negyedévben az összes eladott autó 5,3 %-a volt valamilyen formában elektromotorral ellátva, ez pedig magasabb, mint az európai átlag – az ugyanis csak 5,1 %.

Pontos darabszámra levetítve mindez 1833 autót jelent, amiből 1535 volt hibrid és 298 teljesen elektromos. A hazai vásárlók egyébként 21 márka 89 modelljéből választhatnak, melyek közül 45 normál hibrid, 30 konnektoros hibrid és 14 tisztán villanyos. Ehhez képest elsőre talán alacsonynak tűnhet az 5,3%-os arány, amit a részben vagy teljesen elektromos autók a magyarországi újautó eladásokból képviseltek (4,4% hibrid és 0,9% elektromos) az idei év első negyedévében, ez azonban európai szinten is kimagaslónak számít.

Kevésnek tűnik, de valójában szép eredmény az 5,3 %, de érdemes a dízelekre is vetni egy pillantást

Ennél is bíztatóbb ugyanakkor a növekedés dinamikája: 2017-ben még csupán 3,8%-ot tettek ki a részben vagy teljesen elektromos újautó értékesítések hazánkban. Míg tavaly egész évben összesen 4768 részben vagy teljesen elektromos autó talált gazdára hazánkban (ebből 4186 hibrid és 582 elektromos), addig idén már az első negyedévben 1833 zöld autó kelt el (ebből 1535 hibrid és 298 elektromos). Ha az év hátralévő részében fenntarthatónak bizonyul ez a bővülési ütem, az azt jelentené, hogy 2018-ban több mint 7300 részben vagy teljesen elektromos új autó értékesítésével számolhatunk hazánkban (ebből több mint 6100 hibrid és közel 1200 elektromos), ami 53%-os növekedésnek felel meg a zöld autók tekintetében, miközben az első negyedévben a teljes magyarországi újautó piac 28%-al bővült.

Európához viszonyítva is jól állunk: míg tavalyi év első negyedévében még hajszálnyira ugyan, de el voltunk maradva az európai átlagtól (1,2%-os elektromos és 2,7%-os hibrid, azaz összesen 3,9%-os részesedés szemben a hazai 3,8%-al), addig az idei első negyedévre már meg is haladtuk azt. Idén január és március között ugyanis Európában az újautó eladások 1,7%-át tették ki az akkumulátoros elektromos, és 3,4%-t a hibrid elektromos autók, azaz összesen 5,1%-ot értek el a részben vagy teljesen elektromos autók az eladásokból. Ezzel szemben Magyarországon az első negyedévben az újautó értékesítések 5,3%-át képviselték a részben vagy teljesen elektromos eladások – azonban jóval kevesebb a tisztán elektromos autók aránya (mindössze 0,9 %).

Elvitathatlan a Toyota és a Lexus fölénye

Ez a növekedés egyébként nagyban köszönhető a Toyotának és a Lexusnak is, hiszen a japán konszern összesen 16 különböző hibridet kínál, és csak idén 5150 ilyen „zöld” modell eladását tervezik hazánkban. Mindez annyit jelent, hogy a hibrid és elektromos autók összes eladásának több mint 70 %-át szeretnék kitenni, de az első negyedévben elkelt 1833 autónak 84 %-a volt Toyota vagy Lexus – ez az arány tehát az év végéig valamelyest csökkenni fog. Mindez egyébként azért is lehetséges, mert a Toyota kínálja a legelérhetőbb hibrideket az olyan modellekkel, mint a Yaris vagy éppen az Auris – de említhetnénk a RAV4-et is. Mindenesetre ezeknek a híreknek csak örülni lehet, hiszen ezek szerint a magyar vásárlók is nyitottak az alternatív hajtásláncokra.

Kommentek