Bajban van a Tesla: 167 milliárdos veszteség 3 hónap alatt

Nyomtatás

A Tesla minden idők legveszteségesebb negyedévét produkálta az elmúlt három hónapban a legfrissebb kimutatások szerint: a már-már celebnek is nevezhető, ám kétségtelenül zseninek számító Elon Musk által irányított amerikai, elektromos autókat gyártó vállalat nem kevesebb, mint 619,4 millió dollárnyi nettó veszteséget könyvelt el a 2017-es év harmadik negyedévében. Forintra átszámolva mindez körülbelül 167 milliárd forintnak felel meg, ami rendkívül magas szám.

Azt nem tudjuk, hogy a vezetőségnek pontosan mi a terve, azonban a hírrel párhuzamosan az amerikaiak bejelentették, hogy (természetesen teljesen elektromos) Model 3 típusuk szériagyártásának felfuttatását eltolják 3 hónappal. Jó kérdés, hogy mi lesz később, ugyanis ‘válságtervnek’ mindenképp rossz ötlet a legsikeresebb modell szériagyártásának és piaci startjának eltolása. A Model 3 szériagyártásának felfuttatása különben eredetileg most decemberben indult volna el a tervek szerint heti 5 ezer példánnyal, ám ez vélhetően csak 2018. első negyedévének végén valósulhat meg.

A hírek szerint a csúszás oka különben az akkuk késése, ugyanis problémák adódtak az akku-gigagyárban. Mi azért bízunk benne, hogy a Model 3 mielőbb elstartolhat és hogy a Tesla anyagilag mielőbb rendbejön.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark