Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A mai napon alaposan drágultak az üzemanyagok, hiszen a benzin 7, a dízel pedig 8 forinttal lett drágább literenként. Nagy szomorúságunkra pedig ismét folytatódik az emelkedés, ugyanis péntektől további 4, illetve 5 forinttal kerül majd többe a benzin és a gázolaj, ami annyit tesz, hogy csak ezen a héten 11 illetve 13 forinttal emelkedett az üzemanyagok literenkénti átlagára, ez pedig már bőven érezhető különbség.

Ez azt jelenti, hogy május 18-tól a benzin átlagára hazánkban literenként 392 forintra emelkedik, a gázolaj átlagos kiskereskedelmi literára pedig átlépi a lélektani 400-as határt, hiszen péntektől átlagosan 402 forintot kell majd fizetnünk literenként. Ilyen magasan nagyon régen volt utoljára az üzemanyagok ára, és a tavalyi állapotokhoz képest is több mint 12 illetve 15 %-kal kell többet fizetnünk átlagosan, és sajnos egyelőre nem úgy tűnik, hogy egyhamar változik a dráguló tendencia.

Kommentek