2017. Október 20., Péntek

Frissitve:02:19:35

Sokáig veszteséges lehet az önvezető technológia fejlesztése

Nyomtatás

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az autonóm autózás jelenti a jövőt, noha arra még nagyon sokat kell várnunk, hogy az összes autó képes legyen vezetni önmagát. A fejlesztések mindenesetre villámgyors ütemben zajlanak, de úgy tűnik, hogy az autógyártók számára még jó ideig nem lesz nyereséges ez a technológia. A költségek csökkentése érdekében pedig néhány gyártó úgy gondolja, hogy az egyéni fejlesztések helyett érdemes más cégekkel társulni.

Egyelőre inkább számítástechnikai és informatikai nagyvállalatok jöttek szóba, de egyáltalán nem elvetendő ötlet, hogy az autógyártók egymással is partneri viszonyba kerüljenek, hiszen a későbbiekben kiemelten fontos lehet majd az autók közötti és az autók illetve az infrastruktúra közötti kommunikáció is, amit a közös munka nagyban megkönnyítene. Egyelőre azonban még a versenyszellem előrébb van ennél, és bár a már eddig is partneri viszonyban lévő, vagy éppen most szorosabb kapcsolatot kialakító vállalatok – mint például a Mazda és a Toyota – valószínűleg segítik majd egymást ezen a téren is.

Ahogyan azonban említettem, először a különböző informatikai óriásokat veszik célba az autógyártók, hogy csökkentsék a költségeiket, ennek okáról pedig az egyik nagy német márka vezető beosztású tagja beszélt: „egyelőre nem éri meg az a hatalmas befektetést, ami szükséges ezekhez a technológiákhoz” – mondta a neve elhallgatását kérő igazgatótanácsi tag. A BMW egyébként nem is olyan régen kötött egy hasonló megállapodást az Intellel és a Mobileye nevű céggel, és akkor Klaus Beuttner, az autonóm technológiákért felelős vezetőjük ezt mondta: „más gyártókat vizsgálva, a technológiai és a biztonsági kihívásokat közelebbről is megnézve rájöhetünk, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk. Mindenki milliárdokat fektet be. Szerintünk igenis megéri összeállni más vállalatokkal, hogy kifejlesszünk egy alapot adó rendszert.”

A legtöbb gyártó, akárcsak a BMW már korábban beismerte, hogy az első önvezető modelljeiken a hatalmas fejlesztési költségek miatt valószínűleg nagyot buknak majd anyagilag. Azonban sokan próbálkoznak enyhíteni ezeket a károkat, például olyan megoldásokkal, mint egy sofőr nélküli taxi szolgálat, amely sokat segíthet az autonóm autózás jövedelmezőségének növelésében. Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő ezen a téren.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark