Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Sajnos azt kell mondjuk, a Nürburgring szebb napokat is megélt már, manapság ugyanis rájár a rúd a zöld pokolként ismert aszfaltcsíkra. Korábban már többször is megkongatták a vészharangot a versenypálya csődjére hivatkozva, ám mindeddig úgy tűnt, talán sikerül megmenteni a legendát. Ezúttal új tulajdonos próbálkozhat majd a feltámasztással.

Nürburgringre még 2012 júliusában kértek csődvédelmi eljárást, s a jelenleg bábáskodó német államtól egy befektető venné át a létesítményt. A hírek szerint a csőd és az így keletkezett 500 millió dollár feletti adósságnál alacsonyabb összegért kelhet el a versenypálya, bizonyos források szerint mindösszesen 170 millió dollárt fizet majd az új tulajdonos a legendás aszfaltcsíkért.

A találgatásoknak a június 12-i nap vet majd véget, ugyanis az előzetes tervek szerint ekkor ütik majd nyélbe a felek az üzletet. A vevőnek a későbbiekben vállalnia kell, hogy lehetővé teszi a nyilvános bejutást, azaz a vállalkozó kedvűek továbbra is kipróbálhatják magukat és gépüket a zöld pokolban, illetve biztosítani a körülményeket azon versenysorozatok megtartásához, amelyek jelenleg is zajlanak a pályán.

Ha jó kezekbe kerül a komplexum, az éves bevétel akár 80 millió dollárra rúghat, ám ehhez mindenképpen felelősségteljes hozzáállás és alaposság szükségeltetik. Egyelőre további részleteket nem ismerünk a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban, azonban amint új információk jutnak el szerkesztőségünkhöz, természetesen jelentkezünk a legfrissebb hírekkel.