Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW sok szempontból foglal el igen előkelő helyezést az autóipar toplistáin, melyeken kiélezett harc dúl a legjobb pozíciókért. Így van ez a különböző márkák központi multimédiás/navigációs rendszereinél is, melyek között a mára már igazán kifinomultan, átláthatóan és villámgyorsan működő iDrive bizony az elsők között foglal helyet. Mostanra azonban sokakban felmerülhet némi hiányérzet a bajorok megjelenítőjével kapcsolatban, méghozzá az érintésvezérléssel kapcsolatban.

Noha a német prémiumtrió egyik tagjánál sem hagyott igazán hiányérzetet eddig az érintésvezérlés hiánya, azt be kell látnunk, hogy a legtöbb modern autóban már ezt a megoldást használják a gyártók, még ha némelyik rendszer hagy is némi kívánnivalót maga után. A BMW-nél úgy látszik most jött el a pillanat, hogy lehetővé tegyék az utasok számára a megjelenítő tapizását, még ha a jelenlegi igazán kiforrott forgókapcsolós rendszert nem is vetik el a bajorok.

Ezzel az elrendezéssel vezetés közben szinte lehetetlen lenne a tapizás

Minderről Adrian van Hooydonk, a BMW formatervezési részlegének vezetője beszélt, aki elárulta, hogy a márka a jövőben nagy lépést fog tenni a még könnyebb kezelhetőség jegyében, melyben nagy szerepe lesz a hangvezérlésnek és a head-up displaynek is. A vezető elismerte, hogy az érintőképernyő használata jóval egyszerűbb lehet, mint egy gombokkal működtetett rendszer, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy mindez inkább csak akkor igaz, amikor figyelmünket oda tudjuk fordítani a megjelenítő felé. Ez pedig az autóban nyilvánvalóan nem lehetséges, így biztosított mindenkit afelől, hogy a BMW-nél akkor is megmaradnak a fizikai vezérlők, ha bevezetik az érintőképernyőket.

Az új technológia megjelenése a bajoroknál a belső formaterv átalakulását is hozhatja, hiszen a jelenleg a középkonzol tetejére helyezett hatalmas kijelző nincs túl optimális helyen a tapizás szempontjából. Ugyanakkor van Hooydonk biztosított minket, hogy nem fognak a Teslához hasonló hatalmas kijelzőkkel operálni, már csak azért sem, mert nem szeretnének olyan nagy unalmas és egysíkú elemeket látni az autóban. A szakember ugyanakkor elárulta, hogy már a küszöbön vannak a meghajlítható kijelzők, melyek terén a márka is igyekszik előrelépni, így azok segítségével már megalkothatnak majd egy egyszerre látványos és hasznos belső elrendezést, aminél nagyobb szerepet kaphatnak a megjelenítők is.

A BMW-nél nem szeretnének ilyen hatalmas sík felületeket - érthető módon

Az úriember egyelőre nem beszélt arról, hogy ezek a rendkívül modern megoldások mikorra válhatnak sorozatgyártásban is elérhetővé, azonban nem lepődnénk meg, ha az i sorozat valamelyik jövőbeli modelljében debütálnának majd az ehhez hasonló újítások. Az elnök erről is ejtett néhány szót, elárulva, hogy az i sorozatot azért keltették életre, hogy bizonyítsák maguknak és a közönségnek is, hogy képesek nagyobbat is lépni, és felkészüljenek arra, hogy mi jöhet még a jövőben – így tehát valóban megvan rá az esély, hogy a BMW alternatív hajtásláncokkal felszerelt modelljeiben jelenjenek majd meg először az újítások.

Habár az első érintőképernyős rendszer megjelenéséről nem esett szó a beszélgetés során, könnyen elképzelhető, hogy már az őszi Frankfurti Autószalonon porondra lépő vadonatúj 7-es sorozatban is alkalmazzák majd a számukra új rendszert, mely egyelőre minden bizonnyal megőrzi az iDrive jól ismert és bevált felépítését – csupán némi optimalizálásra lehet szükség, hogy tapizással is könnyen tudjuk vezérelni. Végszóként van Hooydonk elmondta, hogy a jövő egyértelműen az érintésvezérlés, ugyanakkor a BMW-nél fokozatos átállást terveznek, így egy ideig még biztosan megmarad majd a forgókapcsolós irányítási lehetőség is.