Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mitsubishi az utóbbi időben a szerkesztőségnknél világrekordot döntő elektromos i-MiEV segítségével kavarta fel az állóvizet, azonban a hullámok már csillapodnak, így a japánok a hibrid technológia élesítésével próbálják fenntartani a figyelmet. Az ennek jegyében fogant Concept PX-MiEV II egyébként a következő generációs Outlandert is előrevetíti.

Végre egy izgalmas technikai csemege a MitsubishitőlKét éve már állt a Mitsubishi standján PX-MiEV tanulmány, annak a hagyományait élénkíti fel a mostani, amely immáron stílusosabb köntösben és maradéktalanul modern hajtáslánccal hívja fel magára a figyelmet.

Egészen pontosan hibrid rendszerről van szó, amelyben egy kétliteres, 94 lóerőt produkáló MIVEC benzinmotor váltja a régebbi tanulmányautóban helyet foglaló 1,6-os egységet, míg a hajtáslánc elektromos felét az elöl, illetve hátul elhelyezett, egyenként 80 lóerős villanymotorok adják. Az akkumulátorok táplálása történhet a benzinmotor segítségével, de akár a fékezések alkalmával az elektromotorokon keresztül is, hazaérve pedig a konnektorról szívhat le egy kis elektromosságot az autó.

A Concept PX-MiEV a Mitsubishi legfrissebb, az elektromotorokkal megvalósított összkerékhajtási technológiáját is magában hordozza, miközben a menetstabilizátort az EVO X-es sportautótól örökölte. Csupán elektromos hajtásával, az akkumulátorból táplálkozva 50 km-t képes megtenni a japánok újdonsága, de a benzinmotor áldásosságát kihasználva akár 800 km-es túrák is vállalhatóak tankolás nélkül. Mindez egész ígéretesnek hangzik, azonban a gyakorlat majd kideríti, milyen képességekkel bír a Mitsuishi SUV-je. Ha minden jól megy, a következő Outlanderben már bizonyára ott lesz a jövőt képező hibrid hajtáslánc.