Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda konkrét elképzelésekkel tekint a jövőbe, így igyekszik elkerülni a Volkswagen és a Hyundai véres amerikai csatamezejét. A cseh márka a gyors terjeszkedés során nem is kíván a konkurensekkel gazdagon tarkított régiókban viaskodni, mint inkább olyan tömegtermékkel lép a színre, amivel eláraszthatja a villámgyorsan fejlődő Kínát, és Indiát, s amivel nyithat az egyre kisebb pénztárcájú, de továbbra is minőségi elvárásokkal rendelkező kelet-európai vásárlók felé.

A stratégia sikerességét pedig aligha kérdőjelezhetjük meg, hiszen például az Octavia hazánk egyik legsikeresebb típusa, ezek alapján pedig feltételezhetjük, hogy a Fabia, és az előbb említett típus közötti űrt betölteni szándékozó Rapid még többek garázsába beköltözhet majd.

A MissionL adott ihletet - többek között ez is fehér.

A hivatalosan a Genfi Autószalonon bemutatkozó újdonság kezdetben csak lépcsőshátú karosszériával indul hódító útjára, s előttünk az indiai verzióhoz viszonyítva az öreg kontinens igényeinek inkább megfelelő fizimiskával debütál majd. A márka hivatalos álláspontja szerint a MissionL koncepció stílusjegyei köszönnek vissza a modellen, noha az első benyomás alapján a különlegesség-faktor inkább konvergál a nullához, semmint közvetítené a tanulmány modern összhatását.

Ettől függetlenül egy igen praktikus autót üdvözölhetünk az Aston Martin zászlóshajójával névrokon Rapid(e) személyében, ami 4.386 mm-es hosszával, 1,66 méteres szélességével, 2.552 mm-es tengelytávolságával, illetve 460 literes csomagtartójával könnyedén képes kielégíteni a családosok igényeit is.

A Skoda ismert stílusjegyei köszönnek vissza

Miközben tőlünk keletre kizárólag 1,6 literes, 105 lóerős dízel-, és benzinmotorokkal kapható a típus, Európát már a frissebb innovációkkal is megörvendezteti a konszern. Ezzel a motorháztető alá költözhet a Jettából is ismerős 1,2 literes TSI egység 85, és 105 lóerős változata, de a Citigo egyliteres, háromhengeres erőforrása sem maradhat ki a pakliból. A művet a VW 1,4 literes TSI blokkja koronázhatja meg, ami már 122 lóerős teljesítménnyel állna rendelkezésünkre.

Skoda Rapid - galériaA gázolajos hajtást előnyben részesítőknek a kétliteres TDI motor kedvezhet, ami 140 lóerős teljesítménnyel már-már az Octavia babérjaira törne, így aztán a vezetőség egyelőre halogatja is a beépítésére vonatkozó döntést. A cél persze nem is a házon belüli konkurencia erősítése, mint inkább a Hyundai, Dacia, Chevrolet triumvirátus babérjainak megritkítása. Ebben pedig segítségre lehet az a tény is, hogy a kedvező indulóár mellett kívánságra egy igen jól felszerelt autót tudhatunk magunkénak, hiszen többek között duplakuplungos automataváltót, parkolóradarokat, vagy éppen automatikus klímaberendezést is rendelhetünk.

A lábtér a hátsó sorban is bőséges

Az év végétől rendelhető Rapid ugyan igen kedvező áron kelletné magát, de a hazai adótörvényeknek, és a jelenleg erősödő, de még mindig gyengélkedő valutaárfolyamoknak köszönhetően elenyészően szerény annak az esélye, hogy négymillió forint alatti árcédulát láthatunk majd rajta.