
Szinte már közhelyes, de mégis tényszerű, hogy a prémium termékek iránti kereslet válságos időkben sem szűnik, sőt, talán a tőke további koncentrálódásáról tanúskodik, hogy ebben a szektorban még növekedés is figyelhető meg. Ha valaki, hát a Ferrari ennek a trendnek a gyümölcsét élvezi, hiszen az újgazdagok gyermekkori álmuk valóra váltása gyanánt elsőként Maranellóban kilincselnek. Mindez persze kevéssé meglepő, hiszen egy független amerikai felmérés szerint egy lottónyeremény esetén az utca embereinek mintegy 80 százaléka egy ágaskodó csődör megvásárlásával kezdené új életét.
Ami most következik, az új távlatokat nyit még a Ferrari elött is
Megvallom őszintén, magam sem cselekednék másként, így pedig hozzájárulnék ahhoz a sikerhez, ami az elmúlt 9 hónap eredménye gyanánt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva újabb 10 százalékos növekedést mutat. A 2,25 milliárd dolláros bevétel persze autóipari szemszögből aprópénznek számít (van, akinek csak a vesztesége mozog hasonló nagyságrendben), de egy ilyen viszonylag kis manufaktúrának ez igazi mennybemenetel, ráadásul ezúttal Szent Péter kapuja 194 millió dolláros nettó profit birtokában tárul ki.
Luca di Montezemolo egymaga is tudja, mitől döglik a légy
Érdekesség, hogy a kiszállított mennyiség csak hat százalékot emelkedett a tavalyi 5.267 darabhoz képest. A főbb piacok listáját persze továbbra is az Egyesült Államok vezeti (1.354 db), de Kína is rohamos fejlődést mutat (566 db), s már meg is előzi a briteket (504 db), vagy éppen a németeket (534 db). Szerencsére a csődközeli állapotba sodródott olaszok szívére is a Ferrari logója ütött billogot, így újabb 238 paripa még hazai karámban is vágtathat.
Steve Jobsnak garbója volt, Eddy Cuenak pulóvere van - Montezemolo most biztosan öltönyt ad rá.
A diadalmenet ezzel még nem ér véget, hiszen a jövőben két olyan márka együttműködése veszi kezdetét, melyek külön-külön is ellenállhatatlanok a vásárlók körében. Mondanunk sem kell, hogy ha valaki képes úgy bevezetni egy terméket, hogy azért az ügyfelek az első napon is halálra tapossák egymást a kasszáknál, annak bizony érdemes jogart és koronát adni a kezébe. Nos, amennyiben nemrégiben Önök is egy üzlet előtt fagyoskodva sátraztak, hogy egy személyi számítógépnek megfelelő összegért vásárolhassanak meg egy már-már kommerszé váló mobiltelefont, akkor ezért az Apple sorait erősítő Eddy Cue felmenői is csuklottak aznap éjjel.
Eddig sem volt fakarika, most mégis evolúciós lépcsőfok elött áll a Ferrarik fedélzeti rendszere
A szakember pedig a továbbiakban a Ferrari felügyelő bizottságában is széket kap, hogy így biztosítsa a két cég tudásának ötvöződését. S igen, ez azt jelenti, hogy a sportautók fedélzeti rendszerei a közeljövőben az Apple által kikövezet utat hivatottak követni.
