
Az elektromos autókkal foglalkozó írásainkban mindig kemény kritikával illettük azt a tényt, hogy a fosszilis energiahordozókkal táplált hálózati töltés nem is feltétlenül jár kézben az externáliák csökkenésével, noha az kétségtelen, hogy a nagyvárosok lokális problémáit azért némileg orvosolni lenne képes a technológia elterjedése.
Eddig a szent pillanatig pedig szembeötlő volt, hogy a gyártók csupán újabb piacok felé kívánnak nyitni az újdonságokkal, ám anélkül, hogy a kiszolgáló infrastruktúra fejlődését érdemben támogatni igykeznének. Ezen a ponton persze lehet az olajipari vállalatok lobbistáinak nyomásával is érvelni, amivel szemben bizonyára még csak nem is lehetne összeesküvés-elméletek hasztalan gyártásával vádolni minket, de szerencsére vannak olyan kevesek, akik egyelőre viszonylag jelentéktelen ténykedésükkel kevésbé szúrják az ellentábor lobbistáinak szemét.
Üröm az örömben, hogy a napsütéses órák száma bizonyára érdemben befolyásolja a gazdaságosságot
A Tesla vezérigazgatója ugyanis bejelentette, hogy cége Kaliforniában hat olyan töltőállomást ad át, melyek napenergiából táplálkoznak, s az autók „tankolásán” túl is pozitív mérleggel bírnak, azaz képesek visszatáplálni a hálózatra. A „Supercharger” állomások zsenialítása pedig abban rejlik, hogy szerény karbantartási igényük mellett – ami gyakorlatilag kimerül a napelemek tisztításában – még anyagi hasznot is termelhetnek, miközben a Model S tulajdonosok ingyenesen tölthetik autóikat.
Kompromisszumkészségre mindemellett már alig kényszerülünk, hiszen egy tankolás átlagos, 30 perces időtartama alatt ~234 kilométeres hatótávolságra tehetünk szert (a 85 kWh-ás Model S birtokában), egy ekkora szakasz megtétele után pedig talán már ránk is fér egy újabb kávészünet. Elon Musk elmondása szerint már arra sem kell sokat várni, hogy az Egyesült Államok minden zugát anélkül lehessen bejárni, hogy egy Tesla Model S „üzemanyaga” egyetlen fillérbe is kerülne az ügyfelek számára, s 2013 második felében már Európa és Ázsia egyes pontjaira is kiterjedhet a töltőállomások telepítése.
A legszerényebb változat is 11 millió forintba kerül, ami sok pénz, de bagatel összeg lesz, ha ingyen tölthetjük
A fejlődés ütemét pedig kiválóan jellemzi, hogy a már Németországban is kapható elektromos limuzinnal nem csak az Egyesült Államok nyugati partját járhatnánk a San Francisco - Los Angeles vonalon egyetlen cent elköltése nélkül, de immár Washington és Boston között is ingyenes ingázhatnánk.
