
A Boxster bemutatója után sok nyitott kérdésünk nem maradt a zárt tetejű testvérrel kapcsolatban, csak a várakozás, hogy a roadster tavaszi premierje után a csendesebb testvért is megláthassuk.
Most ezt könnyíti meg a Wild Speed Photoshop-művésze, aki a Porscheboost weboldal számára elkészítette a 2013-as modellévű Cayman digitális fényképét. Az újdonság a testvéréhez hasonlóan jóval könnyebb lesz: a közel 50 kilogrammos fogyókúra eredményeként az alapverzió körülbelül 1280 kilogrammot nyom majd a mérlegen, de a PDK-s S verzió is megáll 1325 kilogrammban.

Ehhez a már megismert 2,7 és 3,4 literes motorok hajszálnyival erősebb kiadása társul; 275 illetve 325 lóerőre számíthatunk. Ez várhatóan 5,7 és 4,7 másodperc közötti 0-100-as sprintidőket teszt lehetővé, 265 és 280 km/h közötti végsebességekkel. A fogyasztás szintén nagyszerű lesz: modelltől függően körülbelül 7,5 és 8,5 liter között alakul.
A Boxster-ben bemutatott opciók, pl. a hátsó önzáró differencálmű, az átdolgozott változó lengéscsillapítás, a nagyobb kerekek és a dinamikus váltótartó bakok szintén elérhetőek lesznek az újdonsághoz. Ahogy megszokhattuk, a zárt tetős modell lesz a sorozat drágábbik kivitele. A különbség körülbelül 800 ezer forintot tesz ki, ami 17,2 millió forintos beszállót jelent a középmotoros Porsche világába.
Egyedibb színekben is.
Természetesen a sportosabb R kivitel is néhány éven belül csatlakozik a szériához, ám motorterének tartalma egyelőre nem ismert. Egy biztos: a 3,4 litereses boxerhatos motorból könnyedén kihozható a 911 Carrerában látott 350 lóerő is, így valószínű, hogy ez a fajta kihegyezés adja majd a teljesítménykúra alapját.
