
Az autórajongók fülének biztosan kellemen hangzik az Eclipse név, amely az ezredforduló környékének egyik ikonikus japán sportmodellje volt. A 2012-ig gyártott kétajtós kupé azonban eredeti koncepciójában már nem újulhat meg, azonban a jól csengő nevet más gyártókhoz hasonlóan a Mitsubishi sem hagyja veszni – az Eclipse crossover formájában születik újjá. A gyémántos márka bejelentette, hogy a Genfi Autószalonon Eclpise néven kompakt méretű újdonságot mutat be – egészen pontosan Eclipse Cross néven érkezik majd az autó.

Az elnevezés egyértelmű, az első fele a sportos génekre utal, a második tag pedig a magasabb, manapság divatos építési módra. Ennek megfelelően a Mitsubishi nyitva hagyta a kaput, hogy esetleg a későbbiekben egy sportmodell piacra dobásával ismét használható az Eclipse plecsni a többi típus megbolygatása nélkül.
Ezzel az új modell csatlakozik a japánok már meglévő SUV vonalához, tehát az ASX, az Outlander Sport és az Outlander családot gyarapítja majd. Az ízelítő fotón szereplő piros Eclips Cross azt bizonyítja, hogy a szakemberek az XR-PHEV tanulmányt vették alapul a vonalak megrajzolásakor, illetve a későbbi variáns XR-PHEV II ugyancsak ihlető hatással bírt. Egy biztos, hogy határozott élekkel tagolt, markáns kiállású kompaktot ismerhetünk majd meg március 7-én, amelynek szériagyártásával a Mitsubishi nagy lépést tehet a stabilitás és a népszerűség irányába.

A műszaki részleteket illetően még nincs hivatalos gyári információ, azonban a főbb paramétereket természetesen már tudni lehet: az amerikai piacra szánt modell egy teljesen új fejlesztésú négyhengeres, turbós benzinessel indul majd útnak, míg az európai specifikáció legnépszerűbb darabja vélhetően az 1,6-os turbódízel lesz. Utóbbit az ASX-ből örökli meg az Eclipse Cross. Konnektorról is tölthet, azaz plug-in hibridet is ígérnek a gyémántosok, amelyről azt állítják, hogy a valaha készült legjobb Mitsubishi lesz.
Amennyiben kellő innovációt tartalmaz, úgy minden kétséget kizáróan valóban izgalmas lehet a végeredmény, azonban a kép csak a svájci seregszemlét követően, illetve a széria modell bemutatásával válik teljessé.
