Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke tükrökből, valamint ‘gólyalábra helyezett’ futóműből áll, és általában a legmagasabb felszereltségi szintre épül. A utastérben minden Stepway modell esetében sajátos kárpitozású, Stepway felirattal ellátott üléseket találunk, míg kívülnézetből az egyedi kék szín is megkülönböztetheti az adott széria csúcsmodelljét az egyszerűbb felszereltségű társaktól.

A Dacia Logan MCV-nek (is) nagyon jól áll a Stepway csomag

Szeptember óta újdonság a 4-küllős kormány

Nincs ez másképp a vadonatúj Logan MCV (tehát Logan kombi) Stepway kiadásának esetében sem, amit frissen jelentett be a Dacia: a Logan MCV Stepway a Genfi Autószalonon fog debütálni, és a kiállítás után máris rendelhető lesz. Az újdonság természetesen a tavaly szeptemberben, a Párizsi szalonon leleplezett ráncfelvarrott Logan MCV-re épül, és gyakorlatilag ugyanazokat a tételeket kapja meg az autó, amiket az előző bekezdésben felsoroltunk.

A 4,52 méter hosszú Logan esetében különben tetszetős grafit színű, ötküllős, 16 colos könnyűfém keréktárcsák fokozzák az összképet, a tavaly őszi frissítés hozományaként pedig a LED-es nappali menetfények is nagyban hozzájárulnak a tetszetős megjelenéshez. Az összkép valóban hibátlan, a Logan MCV Stepway-en egyáltalán nem látszik, hogy egy, a prémiumtól nagyon messze álló Daciáról van szó. Belül persze az új 4-küllős kormánykereket találjuk (mű)bőrborítással, a középkonzolt pedig különböző krómbetétek dísztik.

Kívül-belül egész jól mutat a ráncfelvarrott Logan - főleg a Stepway

A felszereltség tekintetében sem kell szégyenkeznie a Stepway család új tagjának, hiszen szériában klímaberendezés, tempomat, visszagurulásgátló és bluetooth-os, valamint USB-s rádió került bele számos egyéb tétel mellett, opcionálisan pedig egyebek mellett tolatóradart, tolatókamerával is kiegészíthető navigációt, sőt, akár műbőr üléskárpitozást is kaphatunk, mégpedig kivétel nélkül jó áron. És természetesen a Logan MCV tágas utas- és csomagtere is ‘széria’, utóbbi például már alapesetben is 573 literes, és akár 1518 literig bővíthető. A Logan MCV tehát nem csak egészen menő, de kétségtelenül praktikus családi autó is egyben, ráadásul jó áron.

Egyedi 16 colos felnik járnak hozzáA futóművet különben közel 5 cm-rel emelték meg a tervezők, így a hasmagasság terheletlenül 18 cm körül alakul, ezáltal a nyomvályús földutakon is kiválóan helytáll az MCV, továbbá a könnyű karosszéria révén hiába nincs a kínálatban összkerékhajtás, egész biztos, hogy a könnyű tereptől sem ijed meg a puttonyos. A motorháztető alá a Sandero Stepway-hez hasonlóan két 90 lóerős Renault erőforrás kerülhet: a 0,9 literes 3-hengeres turbós benzines, valamint a 4-hengeres 1.5 dCi, és mindkettőhöz alapból 5-sebességes kézi váltót társít a Dacia. Mi egészen biztos, hogy utóbbit választanánk, hiszen sokkal jobban illik az autóhoz, 410 ezer forintos felárát pedig relatíve gyorsan visszahozza jóval alacsonyabb (gyakorlati) fogyasztásával. A benzines plusz 210 ezer forintért LPG-s változatban is elérhető, 260 ezerért pedig kérhetünk 5-fokozatú robotizált váltót, de mi utóbbit csak azoknak ajánljuk (sőt, valójában nekik sem szívesen), akik mindenképp ördögtől valónak tartják a kuplungpedált.

Alig több, mint 3 millió forinttól beleülhetünk

Az árak csábítóak, és az extrák is olcsókAlapáron különben a Sanderóból kiindulva azonos hajtáslánccal várhatóan 200 ezer forinttal lesznek drágábbak a Logan MCV Stepway-ek a jelenleg csúcsot jelentő Arctic verziókhoz képest, a Sanderónál pedig a Dacia 130 ezer forinttal kínálja drágábban kombi karosszériát (ennyit persze nagyon megér). Így várakozásaink szerint 3,22 millió forinttól indul majd a Logan MCV Stepway kínálata a kis 90 lóerős turbós benzinessel, míg a remek 90 lóerős 1.5 dCi-vel pedig 3,63 milliót fog kóstálni. Az érintőképernyős navigációt mindössze 75 ezer forintért kínálja a Dacia, és ehhez ugyanennyiért tolatókamerát, valamint tolatóradart is kaphatunk. A kínálatban az automata klímán felül egyedül az ülésfűtés hiányát sajnáljuk. Összességében viszont nehéz a piacon még egy olyan családi autót találni, aminek ennyire jó az ár/érték aránya, és (a Stepway csomaggal) ilyen jól néz ki.