Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Honda több újdonsággal is készül a Frankfurti Autószalonra, melyek közül az egyik legérdekesebb talán az új generációs CR-V hibrid, amit egyelőre ugyan csak prototípusként mutatnak be, de valójában már egy kész modellel van dolgunk. A hibrid hajtáslánccal szerelt újdonság egyébként egyben a CR-V európai változatát is bemutatja nekünk.

A japánok ugyan már korábban leleplezték a SUV új generációját, de csak amerikai verzióban, így ez lesz az első alkalom, hogy Európába is elhozzák a vadonatúj CR-V-t. Az újdonság természetesen a Honda legfrissebb formanyelvéből építkezik, ami agresszív megjelenést kölcsönöz a méretes hobbiterepesnek. A látványos, akár teljesen LED-es fényszórók mellett a hátul immár nem csak függőlegesen, hanem vízszintesen is elnyúló lámpatestek új stílust kölcsönöznek a CR-V-nek, noha profilból jól látható a rokonság az előddel.

Porfilból hasonlít az elődre

Az utastérről egyelőre nem osztottak meg velünk képet a gyáriak, de a normál változatok minden bizonnyal szinte egy az egyben az amerikai kivitel formáit adják majd vissza, és természetesen a Honda legmodernebb extrái is elérhetőek lesznek az autóhoz. Az alapmotor szerepét a Civicben már kipróbált 1,5 literes benzines egység tölti majd be, és a Honda azt is elárulta, hogy nem készít majd dízel verziót a CR-V-ből.

Hátul nagy a változás

Ennek oka pedig a modern hibrid kivitel bemutatása, amely egy Atkinson-ciklusú, 2-literes benzinesből, egy elektromotorból és egy külön generátorból áll össze. Az új rendszer tisztán elektromos, normál benzines és hibrid üzemmódban is képes közlekedni, működése pedig a Toyota megoldásaihoz lehet hasonló. Városban és alacsonyabb sebességnél nagyobb részt az elektromotort használja majd, míg a tisztán benzines üzemmódot inkább csak autópályás tempónál alkalmazza az autó.

Csak hibrid és benzines lesz - dízel verzió nem készül az új CR-V-ből

A hibrid CR-V váltja tehát a dízel kiviteleket, és hamarosan Európában is a kereskedésekbe kerül majd a SUV. Frankfurtban egyébként egy izgalmas koncepciót, a Jazz frissített változatát és a dízel Civicet is elviszik a japánok, így nem a CR-V lesz az egyetlen újdonság amivel találkozhatunk majd a Honda standján.