
Miközben most rántja le a leplet az XV modellfrissítéséről, a Subaru egyben meg is mutatja a modellsorozat jövőjét a Genfi Autószalonon. Az XV koncepcióról megérkezett az első ízelítő, miközben egyre több részletre derül fény a sorozatgyártású kiadás megújulásával kapcsolatban.
A Subaru genfi standján sok crossovert üdvözölhetünk március elején. A nyitóképen szereplő XV koncepció a modell jövőjébe mutat bepillantást, a szögletes vonalak pedig futurisztikus megjelenést és még magasabb felépítést takarnak. Az újdonság ugyanarra a moduláris platformra épül majd, aminek az alapjain az új ferdehátú és szedán Impreza is megszületik, így már azt is tudhatjuk, hogy 2,67 méteres tengelytávra számíthatunk. Jó esély van rá, hogy a tanulmányban már láthatjuk a márka fejlesztés alatt álló új motorgenerációját is.
Erőteljesebb, karakteresebb kialakítást kap a modell kívülről
A március 1-i szalonnyitás (melyről élőben közvetítünk) ad helyet a sorozatgyártású XV megújulásának is. A frissített crossover átformált lökhárítókat, új kerekeket és színeket, valamint átrajzolt, részben LED-es fényszórókat kap. A belső igényesebb kialakítást és anyagokat kapott, miközben a futóművet is áthangolják a mérnökök a nagyobb kényelem és a jobb tapadás jegyében – a külső módosítások így a már jelenlévő ráncfelvarrás második lépcsőjét jelentik.
A motortérben a kétliteres szívó benzines és turbódízel motor is hatékonyabb lesz, igaz, ez csak 1-2 decis fogyasztás-csökkenésben nyilvánul meg. A kínálat nem bővül új hajtáslánccal, ám a kézi váltó mellett továbbra is elérhető lesz a fokozatmentes automataváltó.
Jobb anyagokat találunk majd a belső térben
A frissített XV a premiert követően már elérhető lesz, változatlan áron, amely különösen az igényesebb belső tér tekintetében jó hír.
