Az Audi tanulmány formájában már annyi alkalommal mutatott meg különféle elektromos vagy éppen hibrid e-tron koncepciókat, hogy azt egy kezünkön már meg sem tudjuk számolni. Jövőre azonban már Q6 néven megérkezik sorozatgyártásba az első fecske – a márka pedig már fel is veszi rá a rendeléseket.
Jövőre már sorozatgyártásbanElsőként hagyományos felépítésű SUV-ra számíthatunk, amely bőven kielégíti majd a családosok igényeit is, de rögtön ezt követően megérkezik a múlt héten bemutatkozott Coupé változat is. Az Audi norvégiai forgalmazója pedig már lehetőséget biztosít arra, hogy látatlanban, előre befizethessünk mától az összkerékhajtású, 500+ kilométeres hatótávú elektromos SUV-ra, méghozzá nagyjából 800 ezer forintos foglaló ellenében. Nem alaptalanul: a villanyautókat erőteljes előnyben részesítő ország az első, aki kap majd a modellből.
Négykerékhajtás, három motor játékábólAz e-tron, avagy Q6 nem csak nevében, de méreteiben is az Audi Q5 és Q7 között foglal helyet, a lemezek alatt pedig egy hatalmas, 95 kW-os akkumulátort hord, amivel tényleg nem utópia az 500 kilométer feletti hatótáv – csak győzzük tölteni. Ebben az új gyorstöltő segít, amely a megfelelő lehetőséget jelenlétében akár 50 perc alatt közel teljesen feltölti az akkupakkot. Erőnek nincs híján: az alapból elérhető 435 lóerős teljesítményt az overboost funkció átmenetileg 503 lóerőre növelheti, amelyhez ilyenkor 800 Nm nyomaték csatlakozik. Ezzel a 0-100-as gyorsulás megvan 4,6 másodperc alatt, amelyben hátul két, elöl egy elektromotor veszi ki a részét.
A 4,88 méter hosszú és 1,93 méter széles, alapból 615 literes csomagtartóval rendelkező modell gyártása 2018-ban kezdődik meg Brüsszelben, a jövő év végét követően pedig nálunk is elérhető lesz – egyelőre ismeretlen árakon.



