Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már jó ideje lázban tartja a Jaguar az autózás és a brit márka rajongóit a C-X75-ös szuperautóval, ám a korábbi hírek szerint gázturbinás, de végül turbómotorossá vált modell végre révbe ért, s prototípusok készülnek belőle. Az öt példány építése már meg is kezdődött, így hamarosan a végső teljesítmény is kiderülhet.

A hírt Bob Joyce, a projekt egyik mérnöke közölte az autós médiával: „szériagyártásba akarjuk küldeni ezt az autót, de pontosan ismernünk kell képességeit a pozicionáláshoz és ár megállapításához”. A sorozatban készülő modellhez eszközölni kellett néhány apróbb módosítást, ám az autó nagyrészt a már korábban is látott köntösben érkezik majd, erről maga Joyce biztosította a kíváncsiskodókat.

Mint már említettük, az elsődleges tervekben még gázturbinás erőforrásról volt szó, azonban mára már józanabb, turbómotorral illetve KERS-sel (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) kecsegtető hajtásláncról beszélhetünk. Az 1,6 literes, becsületesen feltöltött négyhengeres állítólag több mint 500 lóerőt állíthat hadrendbe, amihez automatizált sebességváltó (azaz robotváltó) és a Williams Forma-1 csapatának KERS-e adja a körítést.

Mindez az előzetes ígéretek szerint három másodperc körüli 0-100-as sprinthez, valamint tisztán elektromos módban mintegy 60 km megtételéhez segíti majd hozzá a Jaguar újdonságát, így összességében a lélegzetelállító teljesítmények mellett is 100 g/km alatti CO2-kibocsátás teszi még büszkébbé az autó tervezőit.

Ha minden a tervek szerint halat, akkor a C-X75 2014-ben már megérkezhet a vásárlókhoz, nem is akármilyen áron: a britek átszámítva mintegy 250-320 millió forintnak megfelelő összeget fognak elkérni a nem mindennapi hibrid szuperautóért.