Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A MINI valóban kicsiny Rocketman típusának kereskedelmi debütálására még várnunk el, de ez nem jelenti azt, hogy a BMW szárnyai alatt terelgetett brit márka ne bővítené portfólióját, melynek hetedik tagja a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozik be. A Paceman pedig éppen a bajorok X6-osához hasonló oximoronnal a kupé-terepjáró furcsa egyvelegének híveit célozza meg, miközben műszakilag a már tesztelt Countryman-ből merít ihletet.

Kétségtelenül tetszetős a Paceman névre keresztelt Countryman kupé

A szerényebb kihasználhatósághoz a már megszokott stratégia szerint mintegy 450.000 forintos felár társulhat, melynek fejében dinamikusabb megjelenéssel gazdagodik a praktikum oltárán áldozó vásárló. Az újdonság ugyan hosszát megőrzi, de magasságában 2 centiméterrel zsugorodik, s hasmagassága is 2,5 centiméterrel csökken. A négyszemélyes autó hajtásláncai persze már ismerősek, igaz, csupán a Coupé és a Roadster legerősebb motorjai költözhetnek be a négykerékhajtással is párosítható Paceman lemezei alá.

A városi dzsungelek királya lehet a négyüléses újdonság

A kiváló 1,6 literes, turbós benzinmotor 122 és 184 lóerős teljesítménnyel állhat rendelkezésre, miközben a kétliteres dízel 122, vagy 144 tagú ménest engedhet szabadjára. A későbbiekben persze számolhatunk a 218 lóerős John-Cooper-Works kiadással is, ami a kínálat legsportosabb tagjaként 217 km/órás végsebességre is képessé válik. A kisebb és kezesebb típusok árnyékában a divatos városi SUV legnagyobb erénye persze nem is a felhőtlen vezetési élmény lehet, mint inkább a viszonylagos kompromisszummentesség, amire a legtakarékosabb benzinmotor 6 -, míg az étvágytalan öngyulladós erőforrás 4,4 literes fogyasztással licitál rá.