Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Dacia a Dusternek köszönhetően olyan sikerekre tehetett szert, amire talán még maguk a típus kiötlői sem számíthattak, ám a gyártó nem kíván a babérjain ülni, így Sandero, a Sandero Stepway, valamint a Logan különböző változatainak premierje után egy családi egyterűvel is bővíti kínálatát - végre.

A Renault talán nem csinál magának konkurenciát, de modern motorok várhatók

A Lodgy pedig éppen időben érkezik meg az európai piacokra, hiszen például a közkedvelt Opel Zafira mind minőségben, mind árban kategóriát kíván ugrani, kissé eltávolodva ezzel korábbi híveitől.

A Dacia öt, illetve hét üléssel is rendelhető újdonsága így vélhetően a házon belüli konkurens Reault Scenic illetve Grand Scenic, s többek között a Ford C-Max, vagy éppen a Citroen C4 Picasso alá lesz képes kínálni, árban jócskán.

Az elérhető(bb) hétüléses kezdett hiánycikké válni

A 4,5 méter hosszú újdonsággal személyesen a márciusi Genfi Autószalonon találkozhatunk, s ekkor derülhet majd fény a lemezek alatt rejtőző hajtásláncokra is, melyek nem okozhatnak csalódást, hiszen a Daciakban már ismert erőforrások mellett a Renault polcairól akár új high-tech dízel-, és benzinmotorok is leemelhetők lennének.

Prost vezényletével szerez hírnevet a Lodgy - galéria nyílik

Érdekesség, hogy a Lodgy jó hírnevének terjesztése érdekében a típusból már egy 360 lóerős, négykerékhajtású versenyautó is készült, ami a Forma 1-es Alain Prost vezényletével bizonyítja képességeit a francia Andros Trophy sorozat jeges futamain.