
A Chevrolet ugyan már január közepén lerántotta a leplet legfrissebb sportautó-büszkeségéről, a Corvette hetedik generációjáról, ám annak ellenére, hogy azóta több autószalonon is tiszteletét tette a kétajtós típus – melynek már nyitható tetejű változata is bemutatkozott -, friss fejlesztésű erőforrásának pontos adataira egyelőre nem derült fény, s eddig csupán technikai megoldásait ismertük.
Tudjuk például, hogy a motorháztető alatt a General Motors új, LT1-es kódnévre hallgató erőforrása ül: a 6,2 literes, V8-as szívó benzines nem szűkölködik a csemegékben. Közvetlen befecskendezés, aktív üzemanyag-menedzsment, folyamatosan változó időzítésű szelepvezérlés és fejlett befecskendezés gondoskodik a temérdek lóerő megfelelő generálásáról, miközben a takarékosságot többek között a hengersor-lekapcsolás szolgálja, így részterhelésnél négy hengerrel üzemel az LS3 motor utódja. Az amerikai fogyasztási ciklus esetében mindez 9 liter alatti városon kívül fogyasztáshoz vezet, ami az európai mérések szerint még ennél is alacsonyabb lehet.
Alapesetben is közel 470 lóerőt terelgethetünk, és még jönnek a sportverziók...
A héten napvilágot látott hivatalos hírekben végre a teljesítményre is fény derült. Nos, az LT1 azonos mérete ellenére akár 30 lóerőt izmosodott a 437 lovas LS3-mal összehasonlítva. Alaphelyzetben 461 lóerőt és 624 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít az óriási V8-as a sofőr rendelkezésére, miközben a feláras sportkipufogórendszer immár megrendelése esetén 467 lóerőről és 630 Nm-ről beszélhetünk. A csúcsteljesítmény 6000 1/percnél, miközben a maximális forgatónyomaték 4600-nál érkezik.
Az erőforrás 75 lóerős literteljesítménye még a márka eddigi, hétliteres LS7-es sportmotor tudását is felülmúlja, ráadásul az LT1 csúcsnyomatéka mindössze 7 Nm-rel alacsonyabb, mint a 800 köbcentivel öblösebb LS7-é. Az őserőről pedig csak annyit, hogy 1000-es fordulatszámnál már 428 Nm áll a sofőr rendelkezésére, miközben 3000 és 5500 1/perc között végig legalább 570 Nm-t tud a motor, vagyis nyomatékgörbéje finoman szólva is kiegyensúlyozott és egyenletes. Mindez természetesen garancia a kitűnő menetteljesítményekre. A gyártó egyelőre csak annyit mondott, hogy a sportkocsi 4 szekundum körül teljesíti majd a 0-100 km/h-s sprintidőt, de a pontosabb adatok még váratnak magukra.

Annyi viszont biztossá vált, hogy az első Corvette Stingray-eket még idén megkapják a megrendelők, és még örömtelibb hír, hogy az európai vásárlók is örülhetnek az autónak, hiszen az öreg kontinensen is elérhető lesz az amerikai sportautó-legenda, mind kupé, mind pedig kabrió változatban. Az európai árakról sajnos nincsenek egyelőre információink, ám abban biztosak vagyunk, hogy lényegesen többet fizethetünk, mint az amerikaiak; náluk átszámítva 11,6/12,5 millió forint ellenében (Coupé/Convertible) lehet megvásárolni a szélvészgyors négykerekűt. A vadonatúj Corvette-ről részletesebben ide kattintva, januári bemutatónkban olvashatnak.
További, friss érdekesség az amerikai bombázóval kapcsolatban, hogy a filmvásznakon is rövidesen megjelenik az autó. A Corvette még szinte be sem mutatkozott, máris hivatalossá vált, hogy a Transformers című, amerikai akciófilm negyedik részében az új Corvette és a Bugatti Veyron kap főszerepet.
