A kínai piac felfuttatásából egyik legjobban profitáló autógyártóként a Mercedes a májusi Sanghaji Autószalonon már a jövő meglehetősen vonzó A-osztályát mutatja be.
A lendületes formák a korábbi nagytestvérektől érkeznek.A Concept A-Class névre hallgató tanulmány tökéletesen megmutatja, hogy a csillagos márka ezúttal az 1-es BMW és az Audi A3 vásárlóit veszi célkeresztbe, hiszen az eddig megszokott egyterűs kialakítás helyett a sportosan dögös elképzelésre helyezi a hangsúlyt. Ráadásul a kis modellnek magyar vonatkozása is van: a kecskeméti gyár kapuin hozzá hasonló modellek gördülhetnek ki a nem is olyan távoli jövőben.
Az új A-osztály – amely egyértelműen a korábbi CLS Shooting Brake-től és az F800-tól kölcsönözte vonalait – már 2012-ben megmutathatja magát, de a szalonokba valószínűleg csak a 2013-as esztendő elején kerül.
Belül sem kevésbé érdekes - galériaA külső is magáért beszél, de a belső térben sem maradunk érdekes részletek nélkül. A négy különálló ülés – épp, mint a MINI Countryman tesztautóban – a sorozatgyártásba is bekerülhet, de a légbeömlők, a műszerek és a kormánykerék kialakítása is visszaköszönhet a későbbiekben.
A lemezek alatt az új, MFA kódnevet viselő platformot találjuk, amely a közeljövő összes elsőkerékhajtásos Mercedesének alapját adja majd. A hajtásról az új M270-es motorsorozat négyhengeres, benzines tagja gondoskodik: egy kétliteres, turbófeltöltéses egység, 210 lóerős teljesítménnyel, amit az új duplakuplungos automataváltó továbbít a kerekek irányába. A takarékos és erős motorok mellett jó pár különleges opciós tétel is bekerül a nagytestvérekből a legkisebb Mercedesbe; így például a nappali menetfényt, a radaros ütközésmegelőző berendezést és számos egyéb vezetéstechnikai segédrendszert is újdonságként köszönthetünk.
A háromajtós tanulmány mellett néhány éven belül még három, MFA platforma épülő variáns megjelenhet a gyártó kínálatában. Alapos felpezsdülésre számíthatunk tehát az alsóbb prémium szegmensekben – főleg, hogy hamarosan az Audi A3 és a BMW 1-es leváltása is esedékessé válik.



