2012. Május 17., Csütörtök

Frissitve:01:05:54

Legfrissebb:

Beárazta hazánkban az Infiniti első dízelmodelljét – 16,3 millió forinttól indul az FX30d

Nyomtatás

Már többször is írtunk a Nissan luxusmárkájának rövidesen érkező dízelmotorjáról, sőt, a múlt héten a külföldi árazásból kiindulva kiszámoltuk, hogy várakozásaink szerint nagyjából mennyiért lehet hozzájutni az első öngyulladós Infinitihez – szerencsére alig tévedtünk.
 

Néhány órával ezelőtt viszont megkaptuk a hivatalos információkat, úgyhogy vége a találgatásoknak: a legolcsóbb dízel Infinitit, az FX30d GT-t 16,374 millió forinttól lehet megvásárolni (tehát az FX37 GT-nél 1,7 millióval olcsóbban), bár az előbbi megállapítás csak átmeneti, ugyanis a nagy szabadidőautó kistestvérének, a dízel EX-nek is rövidesen megérkezik az árlistája. A 16,37 milliós alapár első hallásra kissé magasnak tűnhet, ám ne felejtsük el, hogy ez az összeg már rengeteg olyan extrát is magában foglal (felsorolásukhoz egy óra sem lenne elég), amelyeket a konkurenciánál csak súlyos milliók fejében vásárolhatunk meg. Többek között szériában jár a hétsebességes automataváltó is a dízelmodellhez, de az összkerékhajtásról természetesen szintén nem kell lemondaniuk a leendő FX30d tulajdonosoknak.

A sportosabbra hangolt FX30d S 17,416 millió forinttól rendelhető, míg a csúcsot az S Premium jelenti, 19,044 milliós áron. Korábbi cikkünkből részletesebben is informálódhatnak az új dízelmotorról, de azért említésszinten következzék néhány adat: a háromliteres, 65 fokos hengerszögű V6-os, szimpla turbós erőforrás 238 lóerős maximális teljesítmény, és 550 Nm-es csúcsnyomaték leadására képes, utóbbit pedig már 1750-es fordulatszámtól kezdve a sofőr rendelkezésére bocsájtja, egészen 2500-ig.
 

A kulturált működésről egyebek mellett a speciális, grafitos öntvény (CGI) motorblokk és az alacsony, 650-es alapjárat gondoskodik - a gyártó egyébként kimondottan büszke a V6-os finom járására; további érdekesség, hogy a sajtóanyag szerint az Infiniti sportosra hangolta a kipufogórendszert, ami egy dízel esetében meglehetősen nehéz feladat – mindenesetre, kíváncsian várjuk az első menetpróbát. A gázolajos FX 8,3 szekundum alatt képes teljesíteni a százas sprintet, végsebessége 212 km/óra, miközben gyári átlagfogyasztása nem több 9 liternél 100 kilométerenként. Az autó már hazánkban is rendelhető, az első példányok pedig valamikor júniusban érkeznek meg leendő gazdáikhoz. És hogy mit is tud az Infiniti FX? Korábbi tesztünkben elolvashatják!


 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark