
Nemrégiben még arról röppent fel néhány hír, hogy a Mercedes a Maybach luxusautó gyár felszámolását fontolgatja. Ennek cáfolatára a szűkös modellpalettát fel is frissítették a németek és most nagy örömünkre még egy ’über’-kupé megjelenéséről is beszámolhatunk. Nagy kár lenne, ha örök feledésbe veszne ez a nemes név, mely mindig a leghatalmasabbak szállítójárműve volt a történelem során. Érdekességképp, hazánk Közlekedési Múzeumát is gazdagítja egy Maybach, melyet még Hitler adományozott Horthy Miklósnak...

A nagyteljesítményű motorok előállítására szakosodott gyárat 1909-ben Wilhelm Maybach alapította, aki a tulajdonosváltás után technikai igazgatóként tevékenykedett a Daimlernél. Az első Maybach koncepció 1919-ben debütált, majd két évvel később megindult az extravagáns járművek sorozatgyártása is. A vállalat csak 1940-ben kényszerült arra, hogy felfüggessze autói gyártását, hiszen a második világháború miatt át kellett állniuk a német tankokba tervezett motorok készítésére.
Az autógyártás ezután 60 évig szünetelt, mígnem a Mercedes úgy döntött, hogy az S osztályos modell már nem elég exkluzív mindenkinek, és nem engedheti meg magának, hogy ne vegye fel a versenyt a BMW tulajdonában lévő Rolls Royce-szal, és a Volkswagen zászlaja alatt működő Bentley-vel. A kezdeti lelkesedés után az eladások 2007 után rohamosan csökkentek, de a Daimler továbbra is kitart és igyekszik frissítésekkel az újjászületés látszatát kelteni.

A nehézségek ellenére a weinsbergi Xenatec csoport az 57S típus átalakításával egy 100 darabból álló kupé sorozat elkészítését tervezi. A baden-würtenbergi vállalat ez idáig is speciális, egyedi igények kielégítésére szakosodott, gyakorlatilag bármely márka bármely típusát képesek minőségi kivitelezésben átalakítani. Ennek ellenére sokak számára ismeretlen maradt a név, valószínűleg éppen emiatt is sütötték ki, hogy egy igazán nagy ’halat’ vesznek kezelésbe.Technikailag minden marad úgy, ahogy eddig volt. A motorháztető alatt egy 612 lóerős V12-es bi-turbós feltöltéssel kényszer-lélegeztetett erőmű dolgozik, ami 5 másodperc alatti 0-ról 100 km/h-ra történő gyorsítást és 275 km/h végsebességet tenne lehetővé a nem éppen pehelysúlyú autónak.
A karosszériát kis mértékben változtatták: a könnyebb beszállás érdekében a B-oszlopot 20 cm-rel hátrébb tolták; az ajtók és a hátsó lámpáig húzódó oldallemezek a Xenatec saját keze munkáját dicsérik. A kerékjárati íveket szintén 20 centiméterrel szélesítették ki, így már elférnek bennük a széles, 20, illetve az opcionálisan választható 21 collos alumíniumkerekek. A felfüggesztést az új lökhárítók és kipufogó-végződések által is sugallt sportosabb érzetnek megfelelően hangolták. A Maybach hagyományaihoz híven az autó megrendelhető két- és egyszínű fényezéssel is. A belső térben a megszokott fejedelmi pompa mellett az új ülések és néhány apró részlet tanúskodik az átalakításról. Továbbra is elérhető a speciális üvegtető, melynek folyékony kristálymembránjai gombnyomásra képesek elsötétülni.

A később a kínálat részévé váló ’Sport’ és ’EVO’ névre hallgató felszereltségi csomagok legkorábban ez év végétől lesznek elérhetők. A donorként szolgáló limuzinokat a Daimler közvetlenül a Xenatec-nek szállítja. Az átalakításra négy év garanciát vállalnak a weinsbergiek, és az új kupék szervizelését a Maybachra szakosodott szervizek minden további nélkül képesek lesznek ellátni. Az 57S Coupé sorozat első példányát idén júliusban adják át boldog tulajdonosának, és még további 20 darabot szállítanak ki még ez év decemberéig. A megrendelők főleg az Egyesült Államok, a Közel- és Távol-Kelet, valamint Oroszország leggazdagabbjai közül kerülnek ki, persze meglehet, hogy valamely szegényebb ország diktátorainak egyike is a Maybach mellett teszi le voksát.
Nem meglepő, hogy az exkluzivitásnak megkérik az árát. Az 57S Coupé alapára 650.000 Euro, azaz átszámítva nagyjából 182 millió forint. A hazai forgalomba helyezés, a különböző adók és az üzemanyag fogyasztás már elenyésző költségek, ezekről már inkább ne is beszéljünk…

| 5,8 millió forinttól indul az Audi A1 hazai ára | Hajóra száll az Infiniti |
|---|









