2012. Május 17., Csütörtök

Frissitve:01:05:54

Legfrissebb:

Renault Latitude menetpróba - Nagyra hajt.

Nyomtatás

A francia gyártók általában inkább az alacsonyabb kategóriákban jeleskednek annak ellenére, hogy Franciaországot az igazi luxus és stílus hazájaként aposztrofálja a világ. A Renault-nál sincs ez másképp, azonban a gyártó emberei az immár hazánkban is kapható Latitude bevezetéséhez szép reményeket fűznek.

Persze a Renault is próbált már szerencsét a felsőbb szegmensekben, elég csupán a Safrane, az Avantime vagy éppen a Val Satis modellekre asszociálni, azonban különc stílusuk és az általuk közvetített luxus ellenére a piac egyáltalán nem értékelte az igyekezetet - gyakorlatilag mindegyik elbukott, és szép lassan kikopott a palettáról.

Most viszont teljesen más irányból közelítették meg a problémát a franciák, és inkább egy konvencionálisabb köntösbe bújtatták a prémiumnak szánt utasteret, amivel talán nagyobb sikerre számíthatnak, hiszen az ezen kategóriából választó vásárlók jó része inkább a hagyományos értékeket részesíti előnyben.

Az alapot a Renault egyik partnere, a Samsung szolgáltatta az SM5 modellel, amelyet a formatervezők – a Koleoshoz hasonlóan – egyszerűen átöltöztettek az európai ízlést szem előtt tartva; lényegében az orrot és hátsó traktust szabták át a mérnökök a Renault aktuális irányzatának szellemében. A képeken kissé semmilyennek tűnő 4,9 méter hosszú Latitude a valóságban komoly, határozott kiállással büszkélkedik, de ettől függetlenül tényleg izgalomtól mentes a vonalvezetés. A letisztult formákat itt-ott jelentősebb mennyiségű króm betéttel dobták fel, ami a látvány mellett az autó prémium mivoltát is hivatott jelezni. Egyébként a franciák nem is erre, sokkal inkább a magas szintű kényelmet biztosító beltérre büszkék leginkább.

A szokásos elektronikai és kényelmi arzenált most nem zongoráznám végig, ellenben egy-két részlet mindenképp említést érdemel. A legnagyobb figyelmet talán a sofőr és az utasok még komfortosabb utazását biztosító rendszerek, így a légtisztító és –frissítő (ionizátor), valamint a masszázsfunkcióval ellátott vezetőülés kapták. A bőr(hatású) ülésekbe huppanva a látványos LED-es műszerfalvilágítás vonja magára a figyelmet, ami hamar át is szegődik a változtatható intenzitással illatozó középkonzolra - persze nyilván nem ez a négykerekű legfontosabb képessége. A helykínálat elöl nagyvonalú, hátul viszont 185-190 centis magasság felett már a fejtér szab gátat a felhőtlen kényelemnek.

Az utasérben fellelhető anyagok persze nem a legkifinomultabbak, de az árkategóriát figyelembe véve nem érheti panasz a franciák limuzinját. Becsületükre szóljon, hogy a kárpitozást tekintve a katalógusban nem is bőr, hanem bőr hatású anyag szerepel (sok gyártó ezt nem meri felvállalni). Ugyanígy a kapcsolók és egyéb kezelőszervek működésére nem lehet rossz szavunk, viszont néhány ergonómiai baki azért becsúszott: példának okáért a váltó teljesen előretolt (P) pozíciójában túl közel esik a középkonol alsóbb gomjaihoz, így azok nyomogatása már hagy kívánnivalót maga után - hozzáteszem, a váltó menet közben nem lehet "P" helyzetben, így ez is csak álláskor lehet zavaró.

De nézzük a legfontosabb tényezőt: mit is kapunk pénzünkért? A legolcsóbb konfigurációt a 140 lóerős kétliteres benzinmotor és az alapfelszereltség párosa alkotja 6.490.000 forintért, azonban a dízelmotorokra kimondottan éhes hazai piac biztosan nem ezt a kivitelt preferálja majd. Nézzük csak a lista másik végét: a csúcsverzió a háromliteres V6 dCi Initiale; ez a szint a panoráma tetőn kívül tényleg mindent magában foglal, azaz a bőrhatású kárpitozásért, a kanyarkövető xenonfényszórókért és a szépen szóló Bose hifiért sem kell további összeget fizetni, azonban a 240 lóerős dízelmotor és az automataváltó párosa ily módon felextrázva éppen 12 millió forint alatt marad, tehát nyilván ez sem lesz a legnépszerűbb változat idehaza. Ellenben az arany középutat jelentő – de még így is bőségesen felszerelt – Privilege szinthez két korrekt gázolajos erőforrásból választhatunk: a kétliteres dízel 150 lóerővel és kézi váltóval 7.790.000 forint ellenében vihető haza, míg az erősebb, 175 lovas automata verzió 8,44 milliót kóstál.

A menetpróbán a 175 lóerős (360 Nm) kétliteres dízelt és a háromliteres V6-os dízelt (450 Nm) próbálhattuk ki, mindkettőt hatfokozatú automata váltóval párosítva - ahogy azt ebben a kategóriában illik. Hazánkban nyilván a kisebbik öngyulladós lesz a legnépszerűbb darab (illetve a kézi váltós 150 lovas), úgyhogy belőle rögtön két kivitelt is górcső alá vettem: az egyik a szolidabb Privilege, míg a másik a csúcsfelszereltségű Initiale volt. Az extrák közti differenciát leginkább az anyagokon érezzük, ugyanis míg előbbi szövetkárpittal operál, utóbbiban az említett bőr hatású anyag hívogat. A kényelem hibátlan, és főként a magasabb felszereltségű változat ülései kényeztetnek - szó szerint, ugyanis kedvünkre masszíroztathatjuk elgémberedett hátunkat, a számos beállítási lehetőséget kihasználva.

A 175 lovas dízelmotor egyébként becsületesen mozgatja a méretes karosszériát, de nyilván nem a dinamizmus az ő fő erénye - viszont 6,5 literes gyári vegyes fogyasztása abszolút kellemesnek hat. Egyébként már alulról is kellemesen húz a négyhengeres és az automataváltó is korrekt partner a nyugodt suhanásban, finom váltásaival abszolút passzol a motor karakteréhez. Összességében fenntartások nélkül ajánlható ez a hajtáslánc.

Ellenben a V6-os erőforrás sokkal jobban illik a közel öt méter hosszú limuzinhoz. Szépen morajló hangja és 240 lóerős csúcsteljesítménye, valamint az 1500-as főtengelyfordulattól rendelkezésre álló 450 Nm-es nyomaték komoly vehemenciával gyorsítja az üresen is majd' 1,7 tonnás autót. Azonban hiába a V6-os vágyaink tárgya, a csúcsmotorért 11,9 millió forintot kell letenni az asztalra, amiért más márkáknál is jó vételt köthetünk.

A futómű különben teljesen rendben van; hangolása inkább kényelmes, mint sportos, viszonylag csendben és hatásosan lépi át az úthibákat, ráadásul mindeközben az autó stabilitására sem lehet panasz. A kormányzásra viszont nem adhatunk jelest: ez sajnos kissé plasztikusra sikerült, másrészt az útról közvetített információ mennyiséges is lehetne több.

Mindent egybevetve kellemes autó a Latitude, hiszen belül kényelmes, dízelmotorjai takarékos és hű társak lehetnek a mindennapokban, ráadásul a futómű is jó pontokat szerez. Az összkép viszont valahogy mégsem az igazi; kissé jellegtelen formájával valószínűleg nem fogja megduplázni a Renault eladásait, ellenben a márkahű Laguna tulajdonosok tágasabb, kényelmesebb társra lelhetnek benne.

Egy biztos: a hazai piacon nem lesz könnyű dolga a Latitude-nak. A benzinmotoros kivitel például komoly konkurenst kap a kiváló árral kecsegtető Peugeot 508 személyében, hiszen a frissebbnek ható oroszlános modell remek, BMW-féle 156 lovas (240 Nm) 1.6 THP motorjával (hasonló felszereltség mellett) kerek 400.000 forintos felára ellenére is eldönti a párbajt, az öngyulladósoknál pedig a kiváló 2,2 literes 204 lovas (450 Nm) HDi-vel támad az 508, hiánytalan felszereltség mellett 10,4 millió forinttól.

Eközben a magasabb árkategóriában induló erősebb dízeleket a Skoda Superb is megszorongathatja kétliteres gázolajosaival, a Volkswagen Passat pedig mindeközben a (jóval) drágább kasztba sorolható, viszont az ő esetében a hozzáadott értékek, a kifinomultság és a plusz presztízs miatt keletkezik az ártöbblet.

De mindenképp drukkolunk a Latitude-nak, hiszen a klasszikus, komfortos limuzin üde színfolt a Renault palettáján.

Renault Latitude2.0i 16V2.0 dCi 1502.0 dCi 175 A.3.0 V6 dCi A.
Lökettérfogat (cm3)1997199519952998
Csúcsteljesítmény (le)140 / 6000150 / 4000175 / 3750240 / 3750
Csúcsnyomaték (Nm)195 / 3750320 / 2000360 / 2000450 / 1500
Gyorsulás (0-100 km/h)9,3 mp10,3 mp9,9 mp7,6 mp
Végsebesség (km/h)205210215235
Váltófokozatok/típus6, man6, man6, aut6, aut
Átl.fogyasztás (l/100 km)7,9 (B)5,3 (D)6,5 (D)7,2 (D)
CO2-kibocsátás (g/km)181140170188
Menetkész tömeg (kg)1425153516201655
Hosszúság (mm)4897489748974897
Szélesség (mm)1832183218321832
Magasság (mm)1483148314831483
Tengelytáv (mm)2762276227622762
Csomagtartó térf. (l)477477477477
Fordulókör (m)11, 211, 211, 211, 2
Alapár (forint)6.490.0007.790.0008.440.00011.990.000

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark