Nosztalgikus hangulat – veterán BMW-t és MINI-t vezettünk

Nyomtatás

A húszas éveim közepén járva azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy éppen a legjobbkor születtem a számítástechnikai forradalom szempontjából: tudom, hogy milyen volt, amikor még nem volt internet és okostelefon, de mégis együtt nőttem fel ezekkel a dolgokkal, így nem okoz gondot a használatuk és az elfogadásuk. Az autóiparban is hasonlóan nagy fejlődés volt megfigyelhető ebben az időszakban, a BMW hazai képviseletének jóvoltából azonban most végre megtapasztalhattam, hogy milyen volt, amikor még nem az elektronika irányított a pilóta helyett – klasszikus BMW-t és MINI-t vezethettem.

Ráadásul nem is akármilyen modellekről beszélünk, ugyanis a BMW Classics részlege egy 1959-es 503 Coupét és egy 1965-ös Morris MINI-Travellert hozott el nekünk, hogy a Balaton-felvidék lenyűgöző tájain próbálhassuk ki őket. Mondanunk sem kell, a két autónak nem csak az eszmei, de az anyagi értéke is igencsak vaskos, de ez csupán néhány pillanatig jelentett ijedtséget, hiszen a vezetés iránti vágyakozás nagyon hamar átvette a helyét – képzeljék csak el, amikor az embernek lehetősége nyílik vezetni egy közel 60 éves autót, amiből mindösszesen 273 darabot gyártottak.

A BMW egyébként egy vadonatúj M5-öst is elhozott, de akár hiszik, akár nem, a lenyűgöző, 600 lóerős sportszedán mindenkinél háttérbe szorult a két veteránnal szemben – pedig vezetni is volt lehetőségünk a vadorzót. A nyugodt tempóban zajló sétakocsikázás azonban nem igazán adott lehetőséget az autó képességeinek felmérésére, ellenben még májusban lehetőségünk lesz hozzá méltó körülmények között is kipróbálni az M5-öt, és ezzel együtt érkezünk majd egy részletes élménybeszámolóval is.

Most azonban térjünk is vissza a két veterán főszereplőhöz, hiszen valóban ők voltak a nap sztárjai – amiket egyébként a Concours d’Elegance Balatonfüred apropóján hoztak el nekünk. A BMW Classics-tól érkező két úriember egyébként hatalmas türelemmel figyelte az újságírók lelkesedését, majd amikor a tesztkör megkezdése következett, odaálltak az autók mellé, hogy elmondják, pontosan mi is lesz majd a dolgunk a két guruló csodával. Mindenki elcsendesedve várta az ukázt, de nagy meglepetésünkre semmilyen nagy titok nem hangzott el – az 50-60 éves járművek szinte ugyanúgy működnek, mint mai testvérek, így csupán néhány apróságra kellett felhívni a figyelmünket.

A két tökéletes állapotban lévő autó gyakorlatilag pöccre indult, de mielőtt megpróbálnám szavakba önteni az élményeket, szenteljünk néhány szót arra, hogy milyen autókkal is volt dolgunk pontosan. A BMW 503 Coupé a legendás 507-es mellett talán kevesebb figyelmet kapott, pedig hasonlóan lenyűgöző, mint testvére. Maga a típus az 1955-ös Frankfurti Autószalonon mutatkozott be: az általunk vezetett példány 1959-ben készült. Coupé karosszériával 273 példány látott napvilágot, míg kabrióként csupán 139 darab készült el – az 503 korának egyik legexkluzívabb négykerekűje volt.

A motortérben egy 3,2 literes V8-as erőforrás dübörög, ami 140 lóerőt bocsát a pilóta rendelkezésére, méghozzá egy négyfokozatú manuális váltón keresztül. A 4,75 méter hosszú, 1,71 méter széles és 1,4 méter magas, nagyjából 1,5 tonnás kupé 190 km/h-s végsebességre képes, ami bizony nem kis teljesítmény a maga korában. A formákról is érdemes megemlékezni, hiszen a kerek, elegánsan elnyújtott idomok bizony csak úgy vonzzák a szemet, akárcsak a króm elemek és a látványos bordó szín. Belül világos bőrrel és fehér kiegészítőkkel találkozhatunk, és még tetőablak, illetve elektromos ablakemelők is kerültek az autóba.

A Morris MINI-Traveller egy teljesen más kategóriát képvisel: a kis apróság még a normál MINI-hez viszonyított 25 centis nyújtással is mindössze 3,3 méterre nyúlik, és alig szélesebb, mint amilyen magas (1,41 m vs. 1,36 m). Az aprócska méreteknek köszönhetően persze a súly is mindössze 648 kilogramm, aminek mozgatásához elégnek ítélték egy 848 köbcentis négyhengeres benzinest a maga 34 tagú ménesével. A Traveller először 1960-ban mutatkozott be, a kívül-belül mutatós kékben pompázó „tesztautónk” pedig 1965-ben készült. Az apróság sajátos ismertetőjelei a különleges fabetétek a B-oszloptól hátrafelé.

Ideje azonban rátérni az élményekre, amit ezúttal fordított sorrendben osztanék meg, ugyanis először a MINI volánja mögé sikerült beülnöm. A jobbkormányos apróságba alig fértünk el ketten a kollégával, az ergonómia pedig finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után: a kormány és a váltókar helyzete közel sem nevezhető ideálisnak, ugyanakkor (vagy akár még éppen ezért is) mégis minden másodperc élmény a vezetőülésben. Az aprócska erőforrás ugyan nem éppen gyorsan, de teljesen megbízhatóan mozgatja a kisautót, a gázreakció kiváló, a kormány pedig elképesztően közvetlen – egy aprócska elfordításra is rögtön reagál, ráadásul szervo hiányában is nagyon könnyen forog.

A fékezés már izgalmasabb művelet, ugyanis a kicsiny dobfékek működtetéséhez bizony alaposan taposni kell a fékpedált. Apropó, a pedálok ugyanolyan aprók, mint maga az autó, ráadásul nagyon közel vannak egymáshoz: a lábfejemet elfordítva akár mind a hármat le tudtam volna nyomni egyszerre. Ne legyen azonban kétségük afelől, hogy hatalmas élmény egy ilyen vasat terelgetni, hiszen nem minden nap adatik meg az élmény az embernek, hogy egy több mint 50 éves járgányt vezessen. A MINI egyébként simán tartotta a 80-90 km/h-s utazótempót, még ha ezt jóval gyorsabbnak is éreztük benne – illetve nyilvánvalóan a hangszigetelés is hagyott némi kívánnivalót maga után.

A csodálatos BMW 503 Coupéra csak ezután került sor: a széles ülésekbe igazi élmény volt belesüppedni, noha a fejtámla és a biztonsági öv hiánya azért keltett némi félelmet bennem, de ezt szerencsére gyorsan le tudtam küzdeni. A viszonylag kis hengerűrtartalmú V8-as nem az amerikai izomautók jellegzetes hangjával festette alá utunkat, de sajátos dallamai így is folyamatosan termelték az adrenalint – és ez még nem hanggenerátorból, hanem magából az erőforrásból származott.

Ne legyenek kétségeik, az ergonómia a BMW-ben is hagyott némi kívánnivalót maga után. A műszerfal alá eldugott váltó kezeléséhez gyakorlatilag le kellett hajolni, a hatalmas kormány és a pedálok pedig pont olyan távolságra vannak egymástól, hogy vagy egyikre, vagy másikra tudjuk jól beállítani az ülést, de valamelyik mindig hibádzni fog. Mindettől függetlenül igazi élmény vezetni a 1,5 tonnás nagyvasat: nem tagadom, a MINI-vel ellentétben a „gyorsabb” kanyarokban nem mindig egyszerű tekergetni a hatalmas volánt, de mégis van egyfajta bája az egésznek, ahogyan az ember tulajdonképpen küzd a technikával. Ezeket az autókat a szó klasszikus értelmében nem jó vezetni, de mégis hatalmas élményt nyújtanak.

A motor persze nem éppen izmos, és még annyira sem pörgős – szinte egy örökkévalóságnak tűnik, míg eléri akár csak a 4000-es fordulatszámot is. Mindeközben ráadásul 1500 alatt nem is érzi túl jól magát a szerkezet. Ez azonban továbbra sem szegte kedvünket, hiszen velem együtt minden kolléga hatalmas mosollyal az arcán szállt ki az autóból, majd jó hangulatban állapítottuk meg, hogy hatalmas nagy élmény egy ilyen ritkaság terelgetése – de a hétköznapokban azért maradunk a modernebb járgányoknál.

A BMW Group Magyarország tehát ismét kitett magáért, és amellett, hogy komoly feladatokat vállal az évről évre egyre színvonalasabb Concours d’Elegance Balatonfüred rendezvény szervezésében – ami ötödik alkalommal is nagyon jól sikerült –, minket, újságírókat is meg tudnak lepni klasszikus különlegességekkel. Az 503 Coupéval és a MINI Travellerrel ismét egy kicsivel magasabbra helyezték a lécet. Alig várjuk már a jövő májust!




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark