Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem is olyan régen már beszámoltunk róla, hogy a Mercedes-Benz a Cigarette Racinggel közösen egy versenyhajón dolgozik, melyet nem is olyan régen be is mutattak a nagyközönségnek, méghozzá a Miami Nemzetközi Hajókiállításon. Talán mondanunk sem kell, de a végeredmény lenyűgözőre sikerült.

2200 lóerőnek parancsolunk - galériaA ’41 SD GT3 névre keresztelt versenyhajó kategóriájának egyik legizmosabb tagja lett, mely két Mercury versenymotorból nyeri ki 2200 lóerős összteljesítményét. Mindez több mint 160 km/h-s végsebességre teszi képessé a bestiát, mely vízen elképesztően gyorsnak mondható – ráadásul ez már egy limitált érték.

A 9 tonnát is meghaladó önsúllyal rendelkező „csónak” rendkívül dinamikus látványt nyújt, melyről a hosszan elnyújtott formák mellett a Mercedes-AMG GT3-as versenyautó által inspirált fekete-sárga fényezés gondoskodik – amennyiben a hatalmas AMG felirat nem lenne elég a hajó oldalán. Természetesen a fedélzeten sem okoz csalódást az SD GT3, hiszen minden részletét kézzel készítették a szakemberek: a padló fából, míg a huzatok a legfinomabb, mindennek ellenálló bőrből készültek.

Ránézni is jó a két erőforrásra - galériaTechnológiai téren is minden megvan a hajón, ami kell: 3 nagyfelbontású, 17 colos monitor informálja a vezetőt, míg a navigációról egy Garmin and Cigarette rendszer gondoskodik – de bluetooth és hangrendszer is található a fedélzeten, míg az irányítást számítógépek segítik. Az egyedülálló hajó hamarosan eladósorba kerül, és biztosak lehetünk benne, hogy elképesztő összegért kel majd el.

A Mercedes és a Cigarette Racing egyébként nem először dolgozott együtt, hiszen a világ legjobb hajóit készítő vállalat és az autós óriás 2007-ben már kötött egy partneri megállapodást, az azonban csak marketingtevékenységekre terjedt ki. A mostani közös munka gyümölcséről egy videót is megosztottak a gyáriak, melyet alább tekinthetnek meg.