Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nap mint nap számos sajtóanyag landol szerkesztőségünk elektronikus postaládájában, amelyek közül számos levél nem túl releváns, de azért néha érdemes kiragadni egyet-egyet. Ma például egy, az abroncsok szakszerű tárolásáról szóló anyagra kaptuk fel a fejünket, amit helyesnek láttunk leközölni, ugyanis egyrészt a téli gumik leváltása miatt aktuális, másrészt pedig hiába írunk szinte minden évben a témáról, sajnos még mindig sokan nincsenek képben a gumiabroncsok helyes tárolásával kapcsolatban, márpedig ez fontosabb, mint hinnénk. Különben a gumiabroncsokról sok-sok érdekességet olvashatnak korábbi 'Gumiakadémia' írásunkból, ahol egyebek mellett természetesen a helyes tárolásról is szó esett.

Lassan elérkezik az idő, hogy lecseréljük a téli abroncsokat nyáriakra. Ha az abroncsok felnin vannak, könnyedén elintézhetjük a kerékcserét, a gumik átszerelése azonban szakembert igényel. A Delticom tanácsai szerint akár otthon, akár szervizben végeztetjük el a gumicserét, fontos, hogy utána az abroncsokat megfelelően tároljuk – ez ugyanis évekkel megnövelheti az élettartamukat.

A megfelelő abroncsok kiválasztása mellett a helyes tárolásuk is fontos szemopnt

A gumiabroncsok élettartamát több tényező is befolyásolhatja: a gumianyag minősége, a kopás mértéke, valamint a jármű típusa és a vezetési stílus. Hol, és hogyan érdemes tárolni a leszerelt abroncsokat? Manapság úgynevezett „gumihotelekben” is tárolhatjuk a lecserélt szetteket, ha kellő bizalommal vagyunk az adott szerviz munkája, szakemberei iránt. A legkézenfekvőbb megoldás azonban az, ha otthon pihentetjük az abroncsokat. Ehhez pedig mindössze öt alapszabályt kell követnünk:

1; Mielőtt elpakolnánk a leszerelt kerekeket, vízzel alaposan tisztítsuk meg a szennyeződésektől, és szárítsuk meg őket!
2; Válasszunk száraz, páramentes helyet a tároláshoz, ahol lehetőleg tartósan 15 fok körüli a hőmérséklet (10-25 fok azért még bőven rendben van – a szerk.)!
3; Ügyeljünk arra, hogy az abroncsok ne érintkezzenek különböző kemikáliákkal, és ne érje őket napfény!
4; Mindig jelöljük krétával a kerekeken, hogy hol voltak felhelyezve az autónkon (pl. B.E., J.H. stb.)!
5; A felnire szerelt abroncsokat felfüggesztve vagy egymásra rakva, míg a felniről leszerelteket állítva, időnként forgatva tároljuk!

 

A guminyomást rendszeresen ellenőrizzük, és helyes értékeken tartsuk!

Továbbá néha bizony jól jöhet, ha tisztában vagyunk a kerékcsere 10 fő lépésével is:

1; Kereket cserélni csak szilárd burkolaton és sík felületen szabad. Sík úton is használjuk a kéziféket és tegyük sebességbe a kézi váltót illetve P-állásba az automataváltó előválasztó karját!
2; Szükség lesz egy stabil autóemelőre, kitámasztó ékre (kő, tégla), kerékkulcsra, egy nagyobb csavarhúzóra, és emelőbakra az autó alátámasztásához.
3; Még a földön lazítsuk meg a kerékcsavarokat (mindig a szemköztieket).
4; Emeljük meg az autót (külön-külön, kerekenként).
5; Tegyük az autó alá az alváznyúlványnál, a megjelölt ponthoz az emelőbakot és emeljük lassan fel az autót.
6; Csavarjuk ki teljesen a kerékcsavarokat, majd emeljük le a kereket.
7; Tegyük fel a felszerelendő kerekeket, majd kézzel húzzuk rá a kerékcsavarokat.
8; Kerékkulccsal átlósan haladva csavarjuk be teljesen a csavarokat, majd húzzuk meg azokat.
9; Engedjük le az autót.
10; Ha teljesen leengedtük, és az autó immár 4 keréken áll, szintén átlós irányban húzzuk meg teljesen a kerékcsavarokat, majd elindulás után 10-20 km-rel ezt ismételjük meg újból.

Élményekkel teli, baleset- és büntetésmentes közlekedést kívánunk!

Végül, de nem utolsósorban minden kedves Olvasónknak balesetmentes, örömökben és élményekben gazdag közlekedést kívánunk. És ne feledjék: első a biztonság! Továbbá hasznos lehet azt is észben tartani, hogy az új, fix okos-traffipaxokból álló (országosan 365 darab...) VÉDA rendszer egy hét múlva, április 5-től élesedik!