
Most egyszeri és kihagyhatatlan lehetőség nyílt azok számára, akik arról álmodoznak, hogy egyszer saját versenypályát birtokolhassanak. Persze a kedvező ár mellett kell kompromisszumokat kötni, s az sem árt, ha jó barátságban vagyunk a mocsarak élővilágával: aligátorokkal, szúnyogokkal. Florida Állam elhagyatott szegletében korábban a Ford tesztelte titkon készülő járműveit, ám az aszfaltcsík később Harley-Davidsonok rekedtes üvöltésétől vált hangossá.
Látszólag Isten háta mögötti vidék, mégis maga lehetne a Paradicsom
A 3,2 kilométer hosszú, és igen széles kifutó egy visszafordítóban végződik, így egy nagyságrendileg 6,4-7 kilométeres körön nyúzhatjuk a gépcsodákat, s ha már nagy lenne a zsúfoltság, a 2,4 kilométeres elkülönített részen is próbára tehetünk embert és gépet egyaránt. A létesítményhez néhány garázs és kiszolgáló épület is tartozik, s mindez most a miénk lehet alig 1,46 milliárd forintnak megfelelő dollár fejében.
Sajnálatos, hogy a vásárlásról jelenleg a nyertes lottószelvény birtokában sem szövögethetünk terveket, bár meglehet, hogy a Harley-Davidson levetett ingének megkaparintása mégsem olyan jó befektetés, főként, hogy a sportautók összehasonlítási alapjaként szolgáló Nürburgring is képtelen gazdaságosan üzemelni.
Bye-bye freedom..
Pedig jó lenne a magunk urának lenni, sisak nélkül szivart szívni, a gázt csutkára húzni, a motorunk hangját szabadon kiengedni, olcsó sört vedelni és élvezni, ahogy hátulról az ellentétes nem egy tetszetős példánya karol át minket. Pénz hiányában sajnos mindez nosztalgia marad egy olyan időről, amikor még létezett értelme a szónak: szabadság.
