- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Noha az új Kia cee'd vonalai sokak számára már ismerősek lehetnek, Genfben már a puttonyos, családbarát verzió vette át a főszerepet a gyártó standján. Az SW néven futó kombiváltozat eddig ígéretesnek tűnik, hiszen a korrekt műszaki alapok adottak, a képek tanúsága szerint a formával sincs baj, míg a Kia új utastér-formavilágát már a Rióban megismerve is elismerően bólintottunk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Aki rendszeres olvasója az Autó Pultnak, bizonyára még álmából felriasztva is gondolkodás nélkül tudja, hogy március 6-án, azaz holnap nyitja meg kapuit a sajtó előtt a világ egyik legnevesebb és egyben legnemesebb autós rendezvénye, az évente megrendezésre kerülő Genfi Autószalon (a nagyközönség különben március 8-18 között látogathatja a kiállítást). Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Ma reggel már kinyitotta kapuit a Genfi Autószalon, ám a gyártók már a tegnapi nap során elkezdték lerántani a lepleket újdonságaikról. Így tett a Ford is, aki a már ismert B-Max mellé az új Kugát és a Fiesta legizgalmasabb verzióját hozta el a svájci seregszemlére. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Chevrolet Volt és általunk is próbált testvérmodellje, az Opel Ampera lett az Európai Év Autója, ráadásul bőséges előnnyel hagyta maga mögött a konkurenseket. Ezzel a tavalyi után már a második elektromos autó nyerte el a megtisztelő díjat. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Minden fontos autógyártó gőzerővel készül a holnap startoló Genfi Autószalonra – mi több, nem csak a gyártók, hanem jómagunk is: ma délután ’repülőnkkel’ Svájc felé vesszük az irányt, hogy minél közelebb hozhassuk Önöknek azt a számtalan újdonságot, amelyeket még a mai nap folyamán a teljesség igényére való törekvéssel sorolunk fel későbbi cikkünkben. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Január elején szokásunkhoz híven kilenc kategóriában meghirdettük az Autó Pult Év Autói 2011 választás győzteseit illetve dobogósait, ám ahogy megígértük, a legnagyobb, legnemesebb kitüntetésre február végéig vártunk: kedves Olvasóinknak február 29-ig volt alkalmuk voksolni a kilenc kategória győzteseire, hogy fény derülhessen a legjobbak legjobbjára, az abszolút győztesre. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Korábban már megvizsgáltuk, hogy a piac mely szereplői kínálják a legjobb áron a teljesítmény elemi részecskéjét, a lóerőt, ezúttal viszont pont a fordítottjának járunk utána. Megnézzük, kik azok, akiknél a legborsosabb áron juthatunk hozzá egyetlen lóerőhöz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt

Immáron hetedik alkalommal jelenik meg ingyenesen letölthető táblamagazinunk, ami ezúttal is tömör, ám velős lett. Az ínyencségeket ne is fogyassza senki éhgyomorra, ugyanis a hibrid Infiniti M35h, és az igen hatékony dízelmotorral szerelt BMW 640d a szkeptikusok számára is bebizonyítja, hogy a lenyűgöző menetteljesítményeknek nem feltétlenül kell ellentmondaniuk a környezettudatosság eszményeivel sem. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Finom videó-triumvirátussal indítjuk a hét második napját: dőljenek hátra, és valami reggeli finomságot majszolva, esetleg kávéjukat szürcsölve élvezzék a rohanástól innen, nyugalomban a lenti felvételeket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
Az Aston Martin ugyan viszonylag kis gyártónak tekinthető, mégis minden alkalommal nagy erőkkel jelenik meg a nemzetközi autószalonokon, s nem lesz ez másként Genfben sem. Noha a V12 Zagato prototípusát már Frankfurtban is megcsodálhattuk, ezúttal a sorozatgyártású verziót üdvözölhetjük köreinkben, de nem maradnak újdonság nélkül azok sem, akik a One-77-től, és az egyedi karosszériájú sportautón innen némileg földhözragadtabb igényekkel rendelkeznek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
Autópálya? Badarság, kukába vele!
Az elmúlt napokban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az első két hónap tanulsága alapján levonhatta a kereslet változására vonatkozó következtetéseket. Mivel az első negyedév a korábbi tapasztalatok alapján is felfutási időszaknak tekinthető, messzemenő számításokra még nem adnak alapot az eredmények, de a döntéshozók megfontolása beigazolódni látszik. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Mercedes-Benz földhözragadt gyártó, modelljei szinte kivétel nélkül az aszfaltot kóstolgatják, jobb esetben alaposan koptatják. Ezúttal viszont újra egy szeszélyesebb elemet, a vizet hódítják meg a német márka ihlette technikai remekek: a Cigarette versenyhajót a C63 AMG Black Series inspirálta. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
Az ihlet mindenkiben ott lappang, hiszen kezdetben minden fiatalban megvan az a kreativitás, ami az újszerű vívmányok megalkotásához szükséges, de csak kevesen tudnak elhatárolódni a szkeptikusok visszatartó erejétől, és kevesek képesek végigmenni azon az úton, ami a megvalósuláshoz vezet. Ezek a kevesek azok, akik a vállukon tűzön-vízen keresztül viszik előre a világot. Add a comment
- Részletek
- Írta: Fotó: Soha G., Kammellander E., Dani Zs., Kertész M.
Alig néhány éve még messzi tájakra kellett utaznunk ahhoz, hogy a szuperautóknak egyáltalán a létezésével tudatosulhassunk, így az is örömteli esemény volt, ha egy Jaguar XK a Trevi-kút tövében rabolta el a szívünket, de az is, ha egy Lamborghini látomásként tűnt fel az olaszországi autópálya benzinkútján. Add a comment





