Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A drift az utóbbi néhány évben lett igazán népszerű sport, ám inkább a müncheni hátsókerekesek és a különféle japán izomgépek hódították meg a sportágat, épp ezért meglepő, hogy a drift világcsúcsát pont egy Mercedes C-osztály volánját tekergetve döntötték meg – talán pont azért, hogy a hosszabb művelet alatt a vezető a legnagyobb kényelemben füstölhesse el a gumikat.

Mauro Calo, a Mercedes-Benz egyik gyári pilótája volt az, aki vállalkozott a nagy feladatra az angliai Surreyben, a csillagos márka gyári tesztpályáján. A rekordkísérlet sikerrel járt, a körpályán driftelve összesen nyolc karikát, azaz 2308 méteres csúszást produkált a fiatalember a C63 AMG segítségével. A driftelésnek ráadásul nem is a pilóta tudása, hanem a gumik elhasználódása vetett véget, azonban így is csaknem 394 méterrel szárnyalta túl az eddigi rekordot az úriember.

„Mikor Mauro felvetette nekünk, hogy a Mercedes-Benz World pályáján döntené meg a rekordot, örömmel adtuk meg neki a megfelelő támogatást. Mauro vezetői képességeivel több éve értékes tagja a csapatnak, ráadásul elismert név a szakmában is, épp ezért már az elején sem kételkedtünk benne, hogy eléri célját” – mesélte büszkén Andrew Mallery, a Mercedes-Benz Cars kereskedelmi részlegének vezetője.