Hétvégén először látogatott el hazánkba a Túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnye. Én sem akartam lemaradni a hazai pályautózás eme történelmi pillanatáról, így végigjárva a néha kicsit döcögő, sok papírmunkát igénylő regisztrációs folyamatot, szombaton már tele kíváncsisággal érkeztem a Hungaroringre.

Reggel még kevesen voltak kint, a lelátón is volt hely bőven, első blikkre alig különbözött egy hazai OB-s futamtól, persze a boxok mögötti kamionsorból lehetett látni, hogy komoly csapatok szaggatják az aszfaltcsíkot. Apropó kamionok: érdemes említeni róluk pár szót, hiszen ezek a jószágok olyanok belülről, mint a jól felszerelt laboratóriumok, mindenhol gondosan megtervezett tárolók, apró satupad, sehol egy olajfolt, Élet a box utcábankoszt még a padlón sem érdemes keresni. És ha már belül rendes, a külseje sem lehet szedett-vedett. Foglalkoznak is velük, a Chevroletnél reggel a burkolt hátsó kerékjáratok alól éppen csak kikandikáló kerekeket fényesítették, az olaszok pedig a matt fekete kamion hűtőrácsát ápolták, mikor bandukoltam a célegyenes felé.

Azon szerencsések közé tartoztam, akik szombaton bepillantást nyerhettek a Chevrolet-sereg barlangjába, ráadásul épp, amikor a csapat az utolsó szabadedzéshez készült. Ami egyből feltűnt a boxban, hogy nagyon logikus a kialakítsa, a boxutca felé egymás mellett a versenygépek, mögöttük a számítógépes pult, hátul pedig a különböző kiszolgáló helyiségek és a kamionok. A felszerelések, szerszámok, alkatrészek szépen sorakoztak, minden átláthatóan, persze ez megszokott egy versenyistállóban.

Ami viszont sokkal meggyőzőbb volt, hogy élesben is mindenki szó nélkül tette a dolgát, nem állták százan körül az autókat, tanácskozva azon, hogy mit is kellene csinálni. Ugyanez a jól átgondoltság, rendszerezettség volt megfigyelhető a járműveken is. A fékkábelek katonás rendben, címkézve „döfték” át a kerékjárat burkolatát. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy gyorsan lehessen szerelni és diagnosztizálni a problémát. A Mindenki készülmotorban semmi sallang, olyan egyszerűnek látszott, mint egy 311-es Wartburg erőműve, viszont a rengeteg spéci anyag, a különleges hengerfej-burkolat, mely úgy nézett ki, mintha összegyűrt alufóliából lett volna és a hűtő fura hátfala pillanatok alatt tudatosította bennem, hogy ez bizony csúcstechnika.

Természetesen ezek az érdekes megoldások visszaköszöntek a futóműben és a fékrendszernél is. A féket gondosan vezetett hűtőcsövek szellőztették, a futómű spéci lengőkarján és a kormánymű elemein is látszott, hogy nem utcai autókat nézünk. Apropó fék, a szerelőnek egy féktárcsa-csere olyan gyorsan ment, hogy míg én szemmel vertem a motort, már a kezében is volt a fékhatást hozó vasdarab. A pilótát belül kesze-kusza bukócső-erdő és kevlár burkolatok védik. Az ajtón belül, oldalt kötelező a biztonságot adó háló. A kagylóülések mélyen a kocsi alján, és hátrébb voltak helyezve, mint az utcai autókban - kell is, hogy a versenygép súlyeloszlása tökéletes legyen. Ennek megfelelően a kormányrúd is sokkal hosszabban kinyúlik a műszerfalból, nekem már-már túl közel is üléshez, persze ez nem kényelmes „krúzoláshoz” van állítva.

A váltó rudazatát sem takarja burkolat, hiszen itt a formaterv huszadrangú kérdés. Az F1-ből jól ismert kapcsolókat, pótmétereket a Chevy-kben a pilóta mellett középen, a padlón helyezték el. És ezzel a padlón levő érdekességeknek még mindig nincs vége, hiszen a WTCC-s autókat nem kell az F1-ből jól ismert hagyományos módon emberei erővel emelni kerékcseréhez. A jármű „saját magát” felemeli Egy csipet csúcstechnikagombnyomásra munkahengerei segítségével. A szerelő a szélvédő előtt, kívül megnyomja a gombot, egy szisszenés, kijönnek a „letalpaló” hengerek és már mehet is az abroncsok levétele.

Na jó, aki biztosra megy, mint például a Volvósok, még rakhat a munkahengerekre egy biztonsági tartókengyelt is. Persze a high-tech mellett ezek az autók sem nélkülözik a jól bevált egyszerű megoldásokat. Michelisz Norbi BMW-jének első lökhárítóján például a bejövő levegő mennyiségét ragasztó szalagokkal szabályozták. Vasárnap reggel még negyedig takart, majd a futam előtt, mikor már érezhetően meleg volt, kettő-három csík le, és jön a motornak a friss levegő. Ráadásul így még egy rögtönzött tippversenyt is tudtak rendezni a mellettem álló szakik. Vajon hány csík marad –elárulom, azok nyertek, akik egyre voksoltak.

(Cikkünk a következő oldalon folytatódik.)