Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Daniel Craig, azaz a 007-es ügynök természetesen a James Bond filmek legújabb epizódjában is új autót kapott az Aston Martin DB10 személyében, amelynek különlegessége, hogy nem széria modellről van szó, hanem egyedi, kifejezetten a mozi számára készített verzióról. A filmvásznon szereplő autót pedig a forgatások után elárverezték, immáron új tulajdonos örülhet neki.

A világ legelegánsabb, de egyben legveszélyesebb titkos ügynöke által vezetett sportautó majd’ 2,5 millió fontért kelt el a minap egy aukció során. A brit gyártó a forgatásokra elkészített példányai közül kettő maradt meg, abból árverezte el az egyik autót a londoni illetőségű Christie’s aukciós ház. A másik sorsa is eldőlt, azt nem kívánják áruba bocsátani.

A vevő nevét egyelőre köd borítja, mindösszesen annyit tudni róla, hogy tehetős és jó befektetést látott a James Bond relikviák egyik legkülönlegesebb darabjában. A DB10 egyébiránt egy volt azon 10 darab 007-es tárgy közül, amelyet egy aukció keretei között jótékony céllal helyeztek kalapács alá. A második legdrágább különlegesség az a Day of the Dead kosztüm volt, amit Daniel Craig a Spectre első jelentében viselt – ezért mintegy 100.000 fontot adott a vásárló. Az aukción összesen 2.785.000 font gyűlt össze, amit a későbbiekben az utolsó pennyig jótékonykodásra fordítanak majd.