A Genfi Autószalonon terítékre kerülő új Audi A3 sziluettjét annak ellenére is sokáig homály fedte, hogy az elektronikai termékek bemutatóján, a Consumer Electronis Show alkalmával kaptunk némi előzetest a következő generáció tekintetében. Ezúttal végképp lehull a lepel, hiszen a háromajtós változatot már hivatalos képeken is szemügyre vehetjük.
Sportos és elegáns, igazi Audi - galériaA típus pedig több szempontból is érdekesnek bizonyulhat, hiszen a VW konszern moduláris építési elvének köszönhetően nem csak, hogy a Golffal egyező platformra épül (amelyet MQB néven is ismerhetünk), de a kupén, az ötajtóson, valamint a kabrión túl immáron szedán változatban is elérhetővé válik. A háromajtós változat hossza 4237 mm, szélessége 1421 mm, magassága 1777 mm, tengelytávja pedig 2601 mm.
A külcsínre pedig aligha lehet panaszunk, hiszen immáron ez a modell is megkapja a márka új arculatának agresszív vonásait, így a szűkre szabott első fényszórók hunyorításának, valamint a harcias pajzsként riogató hatszögletű hűtőrácsnak köszönhetően aligha akad olyan közlekedő, aki ne húzódna riadtan félre az A3 útjából.
A LED-es technika itt szinte már kötelező, amely mára már az Audik egyik látványos védjegyévé vált. A motorháztetőhöz és sárvédőkhöz használt alumínium elemekkel pedig mintegy 9 kg-os megtakarítást sikerült elérni, amely mellett a magas szilárdságú anyagok használatának köszönhetően még merevebb karosszériával van dolgunk.
Erre minden okunk meg is lesz, hiszen az erőforrások tekintetében széles spektrumról válogathatnak az ügyfelek. A benzinmotorok terén az eddigi hírek szerint az 1,2 literes 105 lóerős TFSI erőforrásra számíthatunk alapmotorként, de a továbbfejlesztett 1.4 TFSI sem maradhat ki a kínálatból, ráadásul utóbbi 122 (200 Nm már 1500-as fordulatszámtól) lóerős változata mellett az 1.8 TFSI 180 lóerős (250 Nm) változattal érkezik, s a hengerek az 1,4-esben teljesítményigénytől függően tehermentesíthetőek is lesznek.
A 122 lovas TFSI-vel 9,3 szekundumig tart a 0-100-as sprint és a fogyasztás mindössze 5,2 liter lesz 100 kilométeren, míg az erősebbik turbós egység 7,2 másodperces gyorsulásra képes 5,6 literes étvágy mellett. Az A3-nak mindegyik motorja turbós lesz, és szériában szinte az összeshez hatfokozatú manuális váltó jár, az 1.8 TFSI viszont alapban kapja meg a hétsebességes, duplakuplungos automata S tronic szerkezetet.
Visszafogottan faragták a lemezeit - galériaA csúcsot az induláskor a kétliteres, 211 lóerős négyhengeres TFSI képviselheti, de a jelenleg futó RS3 későbbiekben történő kiöregedésével a sportváltozat és a 2,5 literes, öthengeres turbómotor párosa is terítékre kerülhet. Dízelfronton az 1,6 literes TDI-vel és 105 lóerővel indul a bolt, a combosabb öngyulladósok kedvelőit pedig a 2.0 TDI 140, illetve 180 lovas verziója szolgálja ki. Az említett motorokhoz a duplakuplungos DSG szerkezetek hétfokozatú, illetve az nyomatékosabb kétliteres erőforrások esetén hatgangos változatát társíthatjuk.
Elöl a megszokott módon MacPherson futóművel gyártják majd az új A3-at, míg hátul elődjéhez hasonlóan többlengőkaros (multilink) felfüggesztés várja a kanyarokat, opcionálisan pedig akár mágneses elven működő, állítható lengéscsillapítás is kapható lesz az A3-hoz. Szériában jár minden változathoz az ESC névre keresztelt menetstabilizátor is, amely immáron elektromosan szabályozott differenciálmű feladatát is képes ellátni.
Opcionálisan egy Drive Select extra is kérhető lesz az autóhoz, amely a kényelmes, takarékos, sportos és automata beállítások közül enged majd választani a sofőrnek és a motorelektronikán túl a szervó rásegítését, illetve a gázreakciót és az adott esetben automataváltó
Az utastér hozza az elvárt minőséget - galériaviselkedését is meghatározza. Az elektronikai arzenál is hiánytalan, a megszokott segédeken túl holttérfigyelőt és adaptív tempomatot is kínál az ingolstadti gyártó az alsó-közepeshez.
Talán ennél is érdekesebb, hogy az A1-esére hajazó, vízszintesen tagolt műszerfallal 'díszített' utastér üdítően szellőssé, és letisztulttá válik, s frissen debütál az Audi következő generációs MMI központi kezelőfelülete, ami nem csak az esztétikumra gyakorol áldásos hatást, de a várakozások szerint minden területen megkönnyíti a funkciók széles tárházának kiaknázását is. Az anyagok terén sem kell szégyenkeznie a négykarikások újdonságának, ugyanis puha és minőségi elemeket, kárpitokat tartalmaz az autó. Aki a pratikumot tartja szem előtt, annak a 365 literes csomagtartóval kell majd gazdálkodnia, amely inkább átlagos értéknek mondható a kategóriában.
Az új A3 még idén megérkezik hazánkba is, de a többi karosszéria-változatra még várni kell.




