Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy autórajongó számára talán nincs is szebb annál, mikor felhördült egy V8-as erőforrás – még ha turbós is –, és üvöltve készteti pörgésre a hátsó kerekeket, miközben az autó kilinccsel előre érkezik meg a kanyarba. Ez talán maga a paradicsom, és mindezt most egy rövid videóban varázsolta elénk a Penznzoil, méghozzá egy Ferrari 488 GTB segítségével.

A sárga vadorzó Barcelonában borzolja a kedélyeket, miközben a mindent vivő motorhangot finom klasszikus muzsikával emelik ki még jobban. A történet ugyan nem lényeges, de a rendezők azért odafigyeltek a részletekre is, így mindenképpen érdemes végignézni a rövidfilmet. Az alkotók egyébként egy „így készült” videót is feltöltöttek az internetre, amit szintén megnézhetnek a cikk végén.

A történet főszereplője egyébként a tavaly nyáron bemutatott Ferrari 488 GTB, melynek 3,9 literes, turbófeltöltős V8-asa 670 lóerőt és 760 Nm-es csúcsnyomatékot présel ki magából, amit egy villámgyors hétsebességes duplakuplungos automata juttat el a hátsó kerekekhez. A sofőrnek tehát nem volt nehéz dolga a videóban, legalábbis ami kerekek folyamatos kipörgetését illeti, de ügyesen kézben tartani ezt az erőt már embert próbáló teljesítmény. Az autó egyébként 3 másodperc alatt katapultál 100 km/h-s sebességre, míg a végsebesség valamivel 330 km/h felett van.