2017. Október 20., Péntek

Frissitve:02:19:35

Lábakkal le! – komoly sérüléseket okozhat a légzsák (videó)

Nyomtatás

A könnyelműségről és a meggondolatlanságról már esett szó a héten, méghozzá a hátsó biztonsági övek használatával kapcsolatban. Ezúttal egy újabb tanulságos esetről számolhatunk be, ám ezúttal sajnos nem csak egy bábu volt az áldozat, hanem egy szerencsétlenül járt nő. A hölgy elkövetett egy nagy hibát, amiért csúnyán megfizetett: az anyósülésen ülve felrakta a lábát a műszerfalra.

Talán sokan már kitalálták, hogy mi lehetett ezzel a probléma: az autójukba belementek, és bár maga az ütközés egyáltalán nem volt nagy erejű, a kinyíló légzsák bizony komoly sérüléseket okozott. A hölgy neve egyébként Audra Tatum, és mindez már 2015-ben történt, azonban most került nyilvánosságra azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az ilyen balesetek elkerülhetőségére.

Audra nagyon komoly sérüléseket szenvedett: a légzsák a térdét az arcába nyomta, aminek köszönhetően eltört az orra, és emellett a jobb bokája, a combcsontja és a karja is törést szenvedett, amelyek hatásai még most, két évvel a baleset után is komolyan befolyásolják az életét. A nő az egészségügyben dolgozott, ahol sokáig kellett folyamatosan talpon lennie és betegeket mozgatnia, erre azonban a hatalmas fájdalmai miatt már nem képes – ahhoz is rengeteg időre volt szüksége, hogy a műtétek és rehabilitáció után ismét talpra tudjon állni.

A hölgy egyébként elárulta, hogy a férje minden alkalommal figyelmeztette, hogy ne tegye fel a lábát, mert komoly sérüléseket okozhat, de nem hallgatott rá. Éppen ezért osztotta meg ezt a történetet, hogy akik hasonlóan könnyelműek és meggondolatlanok, tanuljanak a hibájából, és kerüljék el ezeket a baleseteket. Ezúton pedig mi is mindenkit felelősségteljes és átgondolt utazásra buzdítanánk, hiszen ahogyan fontos a hátsó üléseken bekötni a biztonsági övet, úgy fontos, hogy helyes testhelyzetben utazzunk az autóban, különben az életünk megmentésére szolgáló – egyébként akár 220 km/h-s sebességgel kilökődő – légzsákok könnyen komoly sérüléseket okozhatnak.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark